Könyvtárosoknak

Háromhután vehette át a Pro Bibliotheca-díjat Fülöpné Ondok Zsuzsanna, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Gyűjteményszervezési osztályának vezetője.

2022. október 10-én Háromhuta adott otthont a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtárosok találkozójának. Az eseményen a szakmai előadás mellett beszélgetés és faluséta is színesítette a programot.

Intézményünk megalapítása óta végez módszertani munkát. Megyei hatókörű városi könyvtárként feladatunk a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerhez csatlakozott települési, illetve a nyilvános könyvtárak jegyzékén szereplő intézmények munkájának támogatása. 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye könyvtáraiért, könyvtárosaiért és a könyvtárügyért végzett kimagasló munkájáért az idén Molekné Kőrösi Beatrix kapta a Pro Bibliotheca-díjat. A díjátadót idén a könyvtárosok megyei találkozóján 2021. szeptember 27-én adták át Abaújkéren.

2021. Szeptember 27-én rendeztük meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtárosok 15. találkozóját. Az eseményre tavaly a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársai ezért is tartották fontosnak, hogy idén megvalósuljon a rendezvény. 

Dr. Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója is megkapta az idén a könyvtárosok munkáját elismerő állami kitüntetést, a Szinnyei József-díjat.

A 92. Ünnepi Könyvhét alkalmából a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár ebben az évben is meghirdeti a Kötve-fűzve – az Év Könyve Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2021 elnevezésű versenyét.  A felhívásra Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kiadó által megjelentetett, vagy a megyében működő grafikai stúdióban készült, ISBN-számmal ellátott művel lehet jelentkezni. 

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár az idén is meghirdette a Hahó, könyvtár(s)ak! című olvasásnépszerűsítő játékot a megye 3. és 4. osztályos tanulói számára. A járványveszély miatt a szóbeli döntő helyett kisfilmet forgattak a gyerekek, és az eredetileg ajánlott táborozás helyett egynapos autóbuszos kirándulásra indulnak 2021. július 12-én a nyertes csapatok.

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár az idén is meghirdette a Hahó, könyvtár(s)ak! című olvasásnépszerűsítő játékot a megye 3. és 4. osztályos tanulói számára. Eredetileg úgy terveztük, a fődíj nyári (olvasó)táborozás lesz, de a járványveszély miatt ez egynapos autóbuszos kirándulásra és ajándékutalványokra módosult.

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár 2021-ben is meghirdeti a Hahó, könyvtár(s)ak! című olvasásnépszerűsítő játékot a megye 3. és 4. osztályos tanulói számára. A fődíj – a tervek szerint – egy ingyenes nyári (olvasó)táborozás Bogácson.

Oldalak