Könyvtáros tapasztalatcsere a Zemplén szívében

2022. október 10-én Háromhuta adott otthont a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtárosok találkozójának. Az eseményen a szakmai előadás mellett beszélgetés és faluséta is színesítette a programot.

Idén már 16. alkalommal tartották meg a megyében dolgozó könyvtárosok szakmai rendezvényét. A vendégeket a helyi erdei iskola túravezetője, Tatay László köszöntötte elsőként és beszélt a település értékeiről. A három falurészből (Óhuta, Középhuta és Újhuta) álló község hajdan az üveggyártásból élt, ám ma már az idegenforgalom a fő bevételi forrás. 


Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott: a közös gondolkodás, beszélgetés segít abban, hogy a szakmai kihívásokra megfelelő választ adjanak a kollégák. A program részeként Tóth Gabriella, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ gyermekkönyvtárosa tartott előadást Zöld városban zöld könyvtár címmel. Az intézmény bemutatása kapcsán elhangzott, hogy a 20 éves épületet skandináv mintára tervezték, melynek előnyeit, lehetőségeit igyekeznek kihasználni. A könyvtárban igazi zöld szemlélet uralkodik, munkatársaik odafigyelnek arra, hogy a mindennapokban is környezettudatosan éljenek. A Zöld város zöld könyvtára igyekszik példát mutatni látogatóinak. Az előadásból azt is megtudhattuk, hogy újrahasznosított bútorok, díszletek is megtalálhatók a könyvtárban, az újrahasznosított terem pedig a kamaszok birodalma.

Tóth Gabriella, akit a kollégái öko-könyvtárosnak is neveznek, beszélt arról is, hogy fontos szerepet kapnak a programjaik közül azok, amelyek közösségeket hoznak össze. Ennek megfelelően szervezték meg az olvasók és a generációk viadalát, mely összekovácsolta a különböző korosztályokat. A már említett zöldszemlélet jegyében alakították át könyvespolcaikat. Az itt található könyvek segítenek a gyerekek környezettudatos nevelésében. A gödöllői intézmény a jövőben új honlapján szeretné népszerűsíteni zöld törekvéseit.  Az előadást követően adták át a Pro Bibliotheca-díjat, melyet idén Fülöpné Ondok Zsuzsanna, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Gyűjteményszervezési osztályának vezetője vehetett át.

A találkozó ezután kötetlen beszélgetéssel és falusétával folytatódott. Verbovszki Károly, a település polgármestere a falu és a kultúra kapcsolatáról, a hagyományok megőrzésének fontosságáról beszélt.

A résztvevők megismerkedhettek az üveghuták történetével, II. Rákóczi Ferenc és Háromhuta kapcsolatával, valamint a község határában található pálos kolostor romjaival és a hűs vizet adó forrással is.