Legfrissebb híreink

Tizedszer találkoztak a megyei könyvtárak vezetői, KSZR-ben dolgozó kollégái egymással, valamint a minisztérium és az IKSZ képviselőivel a Műhelynapok keretében. A hároméves tanácskozássorozatot lezáró, értékelő alkalomnak Miskolc adott otthont, és három dél-borsodi település és könyvtára fogadta az ország 80 könyvtárosát.

A Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer által finanszírozott beruházás keretében újult meg a monoki könyvtár.

A hely a régi, és természetesen a könyvállományt sem cserélték le – de lényegében minden más új a bükkaranyosi könyvtárban. És ez nemcsak a berendezésre értendő: az átadó óta új olvasók is érkeztek.

Sátoraljaújhely adott otthont az idei, immár 11. megyei könyvtáros találkozónak. A nagy múltú városhoz igazán illett a fő téma: a helyismeret – és a szakmai előadások után meg is ismerhettük a helyet. A hagyományokhoz híven itt köszöntöttük a jubiláló és a nyugdíjba vonuló kollégákat, és másodszor adtuk át a Pro Bibliotheca díjat. Az elismerést Nagy Istvánné Szabó Éva miskolci könyvtáros kapta.

Kettős ünnepet ült szombaton Zemplénagárd: a közösség összetartozását erősítő és jelképező Falunap keretében avatták fel a község megújult könyvtárát és közösségi terét.

Falu-város baráti találkozót rendez augusztus 26–28-án, Borsodgeszten a Fészek Egyesület és a község könyvtára. Ezen belül pedig Ki mit tud?-ot is a faluról. A színes programokra mindenkit várnak – helyieket, elszármazottakat, régi és leendő barátokat.

A mindössze 128 lelket számláló Filkeháza könyvtára újult meg elsőként a sátoraljaújhelyi kistérségben. Nemcsak modern berendezést kapott, de megötszöröződött(!) a területe, így igazi otthona lehet az erős helyi közösségnek.

Ha újdonságokra vágyik, vagy ha már nem férnek el a könyvei otthon, akkor valós megoldást talál a virtuális információk tiszaújvárosi teraszán. Július 27-én ugyanis újra kinyitott a Hamvas Béla Városi Könyvtár Internetterasza, ahol nemcsak a világháló, de újságok és egy könyves csereberepolc is várja az olvasni kedvelőket.

Második alkalommal szervezett zenés, irodalmi, játékos szabadtéri programot Könyvtári majális címmel a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár  május 7-én. A majálist az intézmény Miskolc város napjához kapcsolódva, valamint a gyermeknapi és az ünnepi könyvheti rendezvények előzeteseként rendezte meg.

Az MKE emlékérme

Kettős öröm érte a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárat a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) ez évi vándorgyűlésén. Egyrészt MKE-emlékéremmel ismerték el az egyesület borsodi elnöke, a miskolci könyvtár munkatársa, Gulyás Lászlóné munkáját. Másrészt az intézmény átvehette a stafétát, tehát megkapta a jogot, hogy jövőre Miskolcon rendezzék az országos szakmai szervezet legnagyobb találkozóját.

Pages