Legfrissebb híreink

Az MKE emlékérme

Kettős öröm érte a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárat a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) ez évi vándorgyűlésén. Egyrészt MKE-emlékéremmel ismerték el az egyesület borsodi elnöke, a miskolci könyvtár munkatársa, Gulyás Lászlóné munkáját. Másrészt az intézmény átvehette a stafétát, tehát megkapta a jogot, hogy jövőre Miskolcon rendezzék az országos szakmai szervezet legnagyobb találkozóját.

Gyermeknapi Kölyökbulit rendezett A Művelődés Háza és Könyvtára május 28-án a családok számára. Délelőtt 10 órától Mozimatiné keretében a Játékkészítő című filmet tekinthették meg az érdeklődők. Délután a Makovecz térre és a mellette lévő parkba várták a családokat, ahová a gyönyörű napsütéses időben sokan ellátogattak. A sárospataki családokon kívül Nagykaposról és a környező településekről is érkeztek látogatók a rendezvényre.

Vass Tibor költő ezzel a versével nyitotta meg az Apróbetűs részek című  minikönyv-kiállítást a miskolci Szabó Lőrinc Könyvtárban, a könyvhét beharangozásaként, június 6-án. A tárlat már bezárt, de a szöveg örök érvényű!

A szomszéd jó példája adta a végső lökést a bükkzsércieknek ahhoz, hogy belevágjanak a felújításba. Addig is szerették a könyvtárukat, most viszont már büszkék is rá. Lehetnek: nemcsak új berendezés érkezett, de új közösségi tér is született.

Majdnem annyi résztvevője volt a litkai könyvtáravatónak, mint ahányan élnek a faluban. A 34 lelkes település lakói közül is eljöttek jó néhányan, és velük örült számos illusztris vendég határon innen és túlról – többek között Gál Sándor író.

Összesen negyvennégyen nyertek egyhetes balatoni nyaralást a Hahó, könyvtársak! című olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntőjében! Az ingyenes, gazdag programot kínáló táborozás is jól sikerült!

Annak idején az ünnepi könyvhét kezdeményezése is Miskolcról indult és a borsodi város az idén is megelőzi az országos rendezvénysorozatot, hiszen június 8-án lesz a 87. Ünnepi Könyvhét és 15. Gyermekkönyvnapok miskolci megnyitója – és a megyei is. Rákóczi évében természetesen Sárospatakon.

A volt rendőrségi épületet ezután könyvtárként ismerik és használják majd Sajóbábony lakói. A település önkormányzata 12 millió forintot költött a felújításra, amit önkormányzati dolgozók és közmunkások végeztek el. De nemcsak a „falak”, hanem a köztük lévő „tartalom” is modernizálódott.

A Hahó, könyvtársak! című olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője 2016. május 30-án, hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.). A zsűri elnöke Vig Balázs író lesz.

Az nálad is nyerő, ha valakinek jó a szövege? Ott vagy minden slammelésen, csak éppen nem a színpadon? Ott vagy már a színpadon, de nem tudsz értelmesen rögtönözni? Vagy azért kell memóriát bővíteni a gépeden, mert grafomán vagy? Bármelyik igaz is rád, neked is jól jön egy kis kreatívírás-gyakorlat!

Oldalak