Legfrissebb híreink

A Sárospataki járásban található Vissen nincs általános iskola, a gyerekek a közeli Kenézlőre, vagy Sárospatakra járnak. A közösségi élet azonban nem szűnt meg, mert Mészáros Ágnes a helyi könyvtár fiatal, agilis vezetőjeként sokat tesz azért, hogy az itt élők ne maradjanak programok nélkül. Igyekszik változatos elfoglaltságokat szervezni a gyerekeknek, akik kedvelik a kézműves foglalkozásokat, a KönyvtárMozit, de számos más új ötletre is nyitottak, befogadóak. 

A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a Kiss Kata Zenekarral közösen Borsod-Abaúj-Zemplén Megye településeire tervezett „ablakos koncerteket.” Az együttes decemberben 15 településen lépett fel óvodák és általános iskolák udvarán.

Az abaúji kistelepülésen Léhen a könyvtár lelkes vezetője Regdon Lászlóné, aki mindenben segít az ott élőknek. A korábban a szomszédos Kázsmárkon kémiát és matematikát tanító immár 75 éves Éva néni sok mindenre büszke, amit eddig tett a településéért, és szeretné megélni 50 éves könyvtárosi jubileumát.

A homrogdi könyvtár kettős feladatot lát el, hiszen községi, valamint iskolai bibliotékaként is működik. Szoros kapcsolatot ápol a település oktatási intézményeivel és októberben elindította az úgynevezett kreatív kiscsoportos foglalkozásokat is, melyek most a veszélyhelyzet ideje alatt szünetelnek, de később a remények szerint újraindulhatnak. 

A legyesbényei könyvtárban számos fiataloknak szóló programot szerveztek, melyek a veszélyhelyzet miatt most szünetelnek, de a községben már a jövőt is tervezik. A helyi könyvtár vezetője, Lénártné Kiss Zita úgy fogalmaz: szereti, ha a gyerekek, amikor iskola után betérnek a könyvtárba úgy érzik, mintha haza érkeznének. 

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 53 olyan település van, amelyre könyvtárbuszok közlekednek, de koronavírus-járványhoz kapcsolódóan elrendelt veszélyhelyzet miatt november 11-től ez a szolgáltatás szünetel. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár azonban 2020 adventjén is gondolt az itt élő olvasóira.

A kistelepülési könyvtárakban az utóbbi években egyre népszerűbb a  KönyvtárMozi program, mely 5 éve működik szerte az országban, így megyénkben is. A rendezvény kialakításának alapja a 2013 óta működő Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (KSZR), mely segítséget nyújt a megvalósulásához. Az esemény a koronavírus-járvány idején szünetel, de a szervezők bíznak abban, hogy a veszélyhelyzet feloldását követően folytatódhat a program.

November 11-től legalább 30 napig nem közlekednek a könyvtárbuszok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Idén tavasszal már történt egy leállás, de június közepétől újra lehetett kölcsönözni a megye legkisebb településein, ám ez most határozatlan ideig nem lehetséges. 

Immár egy felújított új könyvtár várja az olvasókat Felsővadászon. A helyi önkormányzat a helyiségek kifestésében és a felnőtt rész bebútorozásában nyújtott segítséget. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár szőnyeget vásárolt, valamint a gyermekkönyvtár berendezését is megcsináltatta. Az ünnepélyes átadót 2020. október 22-én tartották. 

Véget ért a KulTÚRA borsodi tájakon című kvíz 3. fordulója. Az online vetélkedő sikerességét mi sem bizonyítja jobban, hogy a mostani alkalommal háromszázan válaszolták meg a kérdéseket, és több mint százan adtak valamennyi feladványra megfelelő választ. 
 

Pages