Egyetemi előadások, könyvtárlátogatások Erdélyben

Híres magyar nőkről, Felső-Magyarország nagyasszonyairól tartott előadást tavaly decemberben a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem három városában, Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában Tircsné dr. Propper Valéria, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár városi hálózati igazgatóhelyettese. Az előadások helyszínein felkereste a könyvtárakat is. Az utazásról rövid beszámolót készített honlapunk számára.

„2013. december 5-13-ig a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorának, Dr Dávid László úrnak a meghívásra az egyetemi karok helyszínein: Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában tartottam előadást.
Előadásom témája: Híres magyar nők. Felső-magyarország nagyasszonyai. A magyar történelem századai női szemmel volt.
Az előadások elsősorban Magyarságtudomány és Művelődéstörténet szakos egyetemi hallgatóknak volt meghirdetve, de bárki külsős érdeklődő is meghallgathatta.
A kolozsvári helyszínen az Egyetemi Esték sorozat keretében hangzott el az előadás és a rendezvény nyitott volt a város lakosai számára is.
A három helyszínen több mint száz érdeklődő hallgatta meg az előadásokat.
Az előadó körutat szakmai könyvtárlátogatásokkal is egybekötöttem, hiszen Kolozsváron és Marosvásárhelyen új egyetemi könyvtárakat, Csíkszeredában pedig új megyei könyvtárat adtak át 2013-ban. A könyvtári tapasztalatokról külön beszámoló-tanulmányt írtam, amely a belső könyvtári hálózaton olvasható."