Sikeres volt a kulturális kvíz 3. fordulója is

Véget ért a KulTÚRA borsodi tájakon című kvíz 3. fordulója. Az online vetélkedő sikerességét mi sem bizonyítja jobban, hogy a mostani alkalommal háromszázan válaszolták meg a kérdéseket, és több mint százan adtak valamennyi feladványra megfelelő választ. 
 

A játék első fordulóját idén tavasszal a járványügyi helyzetre való tekintettel hirdette meg a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, mely folytatva kezdeményezését most ismét lehetőséget biztosított azoknak az olvasóknak, akik nem tudtak rendezvényeiken személyesen részt venni. A vetélkedő 3 fordulója során összesen több mint ötszázan küldték el megfejtéseiket, és több mint 250-en adtak valamelyik kérdéssorra megfelelő választ. 
A fejtörő igyekezett még inkább felhívni a figyelmet Borsod-Abaúj-Zemplén megye épített örökségeire, kulturális és történelmi értékeire. A 3. fordulóban helyes megfejtést beküldő 108 versenyző közül sorsolással döntöttük el, hogy kik kapnak könyvtári ajándékcsomagot. A nyertesek a következők:
- Bacsó Tibor, Pusztafalu

- Baksi Bertalan, Felsődobsza

- Kovács József, Gömörszőlős

- Mátyás Anita, Bodrogkisfalud

- Novákné Molnár Fanni, Szerencs.

A nyertesekkel könyvtárunk hamarosan felveszi a kapcsolatot.  
A 3. forduló kérdései és helyes válaszai:

1. Melyik néprajzi csoporthoz tartoznak a bogácsiak?
(palócok)

2. Trautsondorf, Trauczonfalva, Tokaj-Hegyalja egyik bortermelő községe. 1904-ben a nevét magyarosították. Mi a település mai neve?
(Hercegkút)

3. Az Árpád-kori települést az 1208-as Váradi Regestrum Bezegu néven említette. A muhi csata idején a tatárok itt állomásoztak. Hol járunk?
(Berzék)

4. Itt született 1544 körül Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelem és itt is halt meg 1608-ban.
(Felsővadász)

5. Hol van a Suba-lyuk barlang, ahol neandervölgyi csontmaradványokat találtak?
(Cserépfalu)

6. A település legrégebbi történelmi műemléke a négy sarokbástyás, sok háborút túlélt végvár, mely az itt tartott országgyűlésről is híres. Iskolája Lorántffy Zsuzsanna nevét viseli. Melyik ez a község?
(Ónod)

7. Kinek a terve alapján épült Sárospatakon A Művelődés Háza 1983 -ban?
(Makovecz Imre)

8. Milyen világszenzációs régészeti lelet került elő 2007-ben egy borsodi bányából?
(mocsárciprusok)

9. Hol található IV. Béla kápolnája? A hagyomány szerint IV. Béla a tatárok elől menekülve ezen a helyen pihent meg.
(Járdánháza+ Ózd-Bolyok, Sajónémeti

10. Egy nagy múltú, fiatal város, itt működött fénykorában az ÉMV. 2009-ben városi rangot kapott , művelődési háza Déryné nevét viseli. Hol járunk?
(Sajóbábony)