Példaértékű önkéntesség Kondón

Ingyenes napközis tábort tartottak Kondón 2020. júliusában és augusztusában. Az általános iskolások számos érdekes programon vehettek részt a szabadban és a könyvtárban egyaránt. 

A pitypalatty-völgyi kistelepülésen példaértékű összefogás eredményeként valósulhatott meg az tábor, melyhez nagymértékben hozzájárult Csörgő Csilla könyvtáros és Galambné Krobinecz Katalin önkéntes fáradhatatlan munkája. Délelőtt szabadtéren zajlottak az események, ahol olyan régi ma már szinte feledésbe merült játékot ismerhettek meg fiatalok, mint a számháború, vagy az adj király katonát.

A délután során már a helyi könyvtárban töltötték szabadidejüket a táborozók, ahol vetélkedők várták őket. Az Amerikából jött két ember, a Kérdezz felelek, és az Activity nagy népszerűségnek örvendett körükben, élvezettel kapcsolódtak be a játékokba. A kézműves foglalkozásokat is örömmel vették a táborozók, hiszen festettek, ragasztottak, vágtak és hajtogattak. Nem maradhatott el persze a videózás sem, ahol az általános iskolásoknak szánt kötelező olvasmányokból készült filmeket néztek meg.

Naponta csaknem 20-30 gyerek fordult meg a táborban. A szervezők a júliusi turnus után augusztusban újabb egy hetes tábort hirdettek meg, amelyre még a szomszédos Radostyánból is jelentkeztek.  A résztvevők hosszú időt tölthettek a szabadban, ahol a kutyamentés fontosságával is megismerkedtek, de kirándulásokon a környék dimbes-dombos vidékét is bebarangolták.

Természetesen a tábor sikeres lebonyolítása nem valósulhatott volna meg, ha nincsen egy olyan önkéntes, aki a kezdetektől az ügy mellé állt. A kondói könyvtár vezetője Csörgő Csilla úgy fogalmazott, nélküle nem sikerülhetett volna a program sikeres lebonyolítása, az ő elhivatottsága, tettrekészsége sokat jelentett. A tábor főszervezője szerint a helyi fiatalok egyébként is szeretik a könyvtárat, gyakran felkeresik, de a tábor még inkább megszerettette velük az intézményt. A kondói diákok sokat olvasnak, már-már második otthonuknak tekintik a bibliotékát.

A rendezvényről cikk jelent meg a megyei napilap, az Észak-Magyarország hasábjain, melynek hatására adományként készségfejlesztő játékokat, plüss állatokat kapott a könyvtár. A kondói polgármesteri hivatal is sok mindenben segíti az intézményt és a könyvtáros reméli, hogy a következő nyáron ismét sok kisdiák töltheti a szünidőt az általuk szervezett napközis táborban.