Ózdon vendégeskedtek a könyvtárosok

Az Országos Könyvtári Napok hetén túl, de a rendezvénysorozat keretében ismét találkoztak a megye könyvtárosai. Ezúttal Ózd látott vendégül minket.

Tizenkettedszer találkoztak 2017. október 12-én a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtárosok, és a hagyományoknak megfelelően a szakmai előadások, a vendéglátó város kulturális intézményeinek megismerése mellett ekkor köszöntjük jubilánsainkat, a nyugdíjban vonulókat. A találkozó keretében adjuk át a II. Rákóczi Ferenc Megy és Városi Könyvtár által alapított szakmai elismerést, a Pro Bibliotheca díjat is, amit idén Regdon Lászlóné Évike, Léh elhivatott könyvtárosa vehetett át. De több ő, mint könyvtáros: a helyi közösségi élet motorja, egykori tanítványai, munkatársai, és a könyvtárhasználók számára is példakép tudása, kitartása, pozitív életszemlélete miatt. (A teljes méltatás itt olvasható »)

 

A könyvtárosokat Ózd polgármestere, Janiczak Dávid, Pappné Szalka Magdolna, az Ózdi Művelődési Intézmények igazgatója és természetesen a házigazdák, dr. Prokai Margit, a II. II. Rákóczi Ferenc Megy és Városi Könyvtár igazgatója és Jakab Krisztina, az ÓMI Városi Könyvtár vezetője is köszöntötte. A szakmai előadások – amelyek az NKA támogatásával valósultak meg – fókuszában a gyermekek álltak – bár az első előadás más korosztályokat is érintett, hiszen Ramháb Mária, az IKSZ elnöke a KönyvtárMozi jövőjéről, sikerének titkáról beszélt. Komló-Szabó Ágnestől, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár munkatársától az E'mese vár programról, az élményalapú olvasásnépszerűsítésről hallhattunk, míg dr. Kádár Annamária a mese és életmese kapcsolatáról szólt.

A szabadidős programok pedig a múlt és jövő kapcsolatát jelentették: meglátogattuk a Digitális erőművet, az Ózdi Muzeális Gyűjtemény és Gyártörténeti Emlékparkot, a Nemzeti Filmtörténeti Élményparkot. valamint az Olvasó Egylet Székházát és a Kaszinót. Köszönjük a szép napot minden ózdi kollégának és minden résztvevőnek – jövőre veletek, ha nem is ugyanitt, de mindenképp találkozzunk!
Képgaléria»

Jubilálók:

30 éves :
Balázs Attiláné, Sátoraljaújhely
Bánkúti Lászlóné, Tiszalúc
Csomós Mária, Ózdi Városi Könyvtár
Deák-Kocsi Ilona, Ricse
Gergely László, Szerencs
Godzsákné Vámos Marianna, Sátoraljaújhely
Karszáné Bányai Klára, Miskolc
Molekné Kőrösi Beatrix, Kazincbarcika
Némethné Orbán Mária, Miskolc
Poráczkiné Laczkó Éva, Emőd
Vajnárovits Mihályné Tiszaújváros

32 év: Petőfi Valéria, Répáshuta
33 év: Antalné Fóris Irma, Szendrő
34 év: Grúz Atilla, Kisgyőr
35 év: Tóthné Pekár Ágnes, Halmaj

Nyugdíjba vonulók:
Czinke Ilona, Ózdi Városi Könyvtár
Girhiny Nándorné, Sajókeresztúr
Kollár Istvánné, Mályi
Soltész Ágnes, Miskolc
Vinnai Gabriella, Miskolc