A National Geographic a Vizsolyi Bibliáról

A 2011. decemberi National Geographic címoldalára került a Vizsolyi Biblia, és a következő ajánlás: „Két korfordító Biblia – Vizsoly 1590 – I. Jakab király 1611”. Már a cím is sejteti: nagyszabású időutazás és kultúrtörténeti kalandozás részese lehet az olvasó. A múltidézés, a biblia művészet- és társadalomtörténeti jelentőségének elemzése mellett a jelen képei is megjelennek a lapban. A Vizsolyi Bibliát bemutató összeállítás egyik fotóján a Göncön élő Csomós József püspök lép a református templomba, a háttérben a bibliafordító, Károlyi Gáspár szobra látható, a másik felvétel segítségével pedig benézhetünk a vizsolyi nyomdamúzeumba, és a képaláírásból megtudhatjuk, a tervek szerint a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójára korhű eszközökkel kétszáz példányt nyomtat a Vizsolyi Biblia első kiadásának pontos másolatából az intézmény vezetője, Daruka Mihály. De megszólal a gönci gyülekezet lelkésze, Csomós Józsefné is, tőle idézzük a következő sorokat. „Ma is az a gönci lelkész feladata, mint Károlyi idejében: reményt kell adnunk az embereknek, útmutatást. Az evangéliumot hirdetjük, és azt, hogy van út az Istenhez.”

A lap megtalálható a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban (is)!