A Pozsonyban élő Mács József írót a Felvidék krónikásaként is szokták emlegetni, de több művében ír Miskolcról, Sárospatakról és számtalan kisebb, a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén található településről is. Az ünnepi könyvhéten a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár vendége volt Mács József. A közönségtalálkozó alkalmat adott a Miskolchoz és a megyéhez kapcsolódó emlékeinek a felidézésére is.

Mács József (képünkön balra) a Gömör megyei Bátkán született, az elemi iskolai tanulmányok után előbb Rimaszombatban tanult, de mivel 1945 után Csehszlovákiában nem nyitottak magyar iskolát, Magyarországra szökött át tanulni. „A határon éjszaka átszökdöső diákként” került előbb a sárospataki református tanítóképzőbe, majd átjelentkezett a miskolci Lévay József Gimnázium pedagógiai tagozatának harmadik osztályába, végül az 1950 őszén megnyílt pozsonyi magyar pedagógiai gimnáziumban érettségizett.
A tiltott határátlépések, a büntetések, a politikai packázások izgalmán túl az egykori iskolákban szerzett élmények is hozzájárultak ahhoz, hogy több művében megemlékezett Sárospatakról és Miskolcról. Mács József a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban rendezett könyvheti közönségtalálkozón is felelevenítette az itt töltött éveket. Egy pataki és egy miskolci történet felolvasásával tisztelgett egykori iskolái, tanárai és diáktársai emléke előtt. De több művében is – és nemcsak a visszaemlékezésekben – rácsodálkozhatunk a régi Miskolcra, Sárospatakra, valamint Abaúj, Borsod, Gömör és Zemplén kisebb településeire.
Az első sárospataki megérkezésére így emlékezik az Öröködbe, Uram… című regényében Mács József: „Patak egyébként tőlünk függetlenül is élte volna az életét, az állomás környéke igen mozgalmas volt, vasráfos szekerek és gumiabroncsos fuvaroskocsik álltak a vagonokhoz, és gyalogos járókelőkben sem volt hiány. A képzőre és kertjére pillantva az volt a benyomásom, hogy tisztábbat, rendezettebbet nem lehet látni sehol a világon! Ha lábtörlő lett volna a bejárathoz téve, bizony alaposan megtöröltük volna a lábunkat. (…) Látnom kellett, hogy a pataki diáknak nem elég az intézete falai között tanulnia, a főutcán az angolkertben is szükséges. Számos ház homlokfalán mutatott az emléktábla nagy neveket, rajta év, hónap és nap, mikor tartózkodtak az illetők a kisvárosban. Az angolkert erdőparkjában meg nemzetünk nagyjainak szobrai és mellszobra néztek ránk: a Rákóczié, a Kossuthé, a Kazinczyé, Csokonaié, Móriczé és másoké.” (Mács József: Öröködbe, Uram… Somorja, Méry Ratio. 2000. p. 16-19.)
A pontos leírás, a részletes környezetrajz mellett a szerző sajátos humora miatt is érdemes tovább olvasnunk a visszaemlékezést.
„Anyám és nővérem ugyanúgy kapkodták a fejüket, mint én, s anyámnak a rémület is kiült az tekintetén, mert mintha olyan helyre hozta volna a fiát, ahol az élőkből is szobrot faragtatnak. Itt leszek valameddig, s majd engem is valamelyik szobortalapzaton kereshetnek. Aztán, ha megtalálnak, én is olyan mereven nézek rájuk, mint ezek itt.” (Mács József: Öröködbe, Uram… Somorja, Méry Ratio. 2000. 19. p)
Mács Józsefnek ugyan (még) nincs szobra Patakon, de számon tartják mint híres pataki diákot. A Comenius Tanítóképző Főiskola 150. éves jubileumi ünnepségén, 2007. szeptember 28-án
mondott beszédében így idézte az itt megélt csodákat: „A pataki képző valóban csodát művelt velem. A tanulás mellett megszerettette az olvasást, Gárdonyi, Mikszáth, Jókai, Móricz, Móra és sok más író könyveit. Megismertette velem hazánk akkor élő nagyjait, például Veres Pétert honvédelmi miniszteri minőségében, aki valamennyi őt hallgató pataki diák megbotránkozására nem kitüntetésektől csillogó-villogó tábornoki egyenruhában jött be a Nagykollégium dísztermébe előadást tartani a nagy francia forradalomról, hanem csak úgy parasztosan, csizmában, csizmanadrágban, lajbiban és hófehér kigombolt ingnyakkal, így aztán természetesnek is hangzott legelső mondata: »Honvédelmi miniszter lennék vagy mi a jó fene!«” (Mács József: Sárospatak adománya. In: Zempléni Múzsa, VIII. évf. 3. (31.) szám, 94. p.).
Mács József Miskolcon sem csak az iskolában „tanult”, így a mai olvasó is megtudhatja, milyen volt az 1940-es évek végén a Búza tér, hol volt a városban népi kollégium, hogyan lehetett akkoriban átszökni a határon, honnan figyelték a fináncokat a tilosban járók… (Később Miskolcon telepedett le az író lánya, Mács Ildikó is, aki a néprajzi tanulmányok után szerkesztő, rádióriporter lett, és itt született, itt kezdte énekesi pályáját Mács József unokája, Mács Ildikó fia, Kamarás Máté előadóművész is. – képünkön.)
A szerző ismerőseinek, rokonainak, egykori diáktársainak köszönhetően a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megye települései közül például Aszaló, Bánhorváti, Ózd, Putnok és Sajószentpéter is szerepel a Mács-könyvekben.