Megújult a taktaharkányi könyvtár

Pályázati forrásból újította fel könyvtárát Taktaharkány Nagyközség Önkormányzata. Az ünnepélyes átadót államalapító Szent István király ünnepén tartották.

A helyi könyvtár a Nemzeti Kulturális Alap eszközbeszerzési pályázatának és a közfoglalkoztatási programnak köszönhetően újulhatott meg. Az augusztus 20-i ünnepségen Taktaharkány polgármestere dr. Szemán Ákos úgy fogalmazott: ez a nap kettős ünnep, hiszen államalapításunk mellett a hét középület energetikai korszerűsítését célzó 220 millió Ft-os pályázat befejezését is ünnepelik, melynek köszönhetően használatba vehetik a helyi művelődési házat és az új könyvtárat.

A nagyközség első embere kiemelte: mindez része az úgynevezett kulturális településrész kialakításának.  Ennek részeként felújították a tájházat, szobrot állítottak Gárdonyi Géza emlékére, aki a 19. században élt a faluban. A kulturális épületek közül mostantól a könyvtárban új bútorokkal berendezett gyermeksarok, olvasóterem várja a látogatókat.  A település vezetője arról is beszélt, hogy a község első könyvtárát 1899-ben alapították a mai református gyülekezeti házban, az akkori iskolában 21 fő adakozásából. Az induló könyvállomány 66 kötet volt. Napjainkban csaknem 8000 dokumentum várja az olvasókat. A könyvek mellett 4 számítógép segít abban, hogy egy modern, szép, tágas és világos épületben az internet is elérhetővé váljon az olvasók számára. 


Az Emberi Erőforrások Minisztériuma művészeti, közművelődési és közgyűjteményi ügyekért felelős helyettes-államtitkára, dr. Fülöp Péter ünnepi beszédében kiemelte: a település lakói számára fontos a kultúra megőrzése, hiszen a művelődési ház és a könyvtár is megújult, így a két kulturális épület a későbbiekben koncentráltan, egymáshoz közel nyújtja a kulturális közszolgáltatásokat.
Az ünnepség után a nagyközségi könyvtárban Zágonyiné Szarvas Beatrix, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatóhelyettese Szekeres Erzsébet Magyar Örökség-díjas képzőművész, textilművész egy eredeti meseillusztrációját adta át dr. Szemán Ákos polgármesternek, mely ezentúl a könyvtár olvasótermének falát díszíti.