Megszépült környezetben várják az olvasókat

Újabb kistelepülési könyvtár újult meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Mostantól Gesztelyben barátságos környezetben várják az olvasni vágyókat. A 4,4 millió forintos beruházás eredményeként megújult épület ünnepélyes átadóját 2022. augusztus 2-án, kedden tartották.

Gesztelyben fontos szerepet kap az intézmények megújítása. 2021-ben a Községháza, valamint a Közösségi Ház energetikai fejlesztése valósult meg 103,9 millió forintos 100%-os állami támogatásból. Ennek köszönhetően korszerű körülmények között zajlik az ügyintézés a polgármesteri hivatalban, valamint a kulturális események színtere is megfelel a kor követelményeinek. A Közösségi Ház épületében két helyiségben várja olvasóit a most felújított könyvtár, mely új bútorzattal, valamint egy nyomtatóval gazdagodott.

A Nemzeti Kulturális Alap 4 millió forintos támogatását a helyi önkormányzat 10%-os önerővel, vagyis 400.000 Ft-tal egészítette ki. Az átadó ünnepségen Simon István, Gesztely polgármestere arról beszélt: mennyire fontos a kulturális beruházás a településen, hiszen az így kapott támogatás jó helyre került, a községben élők javát szolgálja. Köszönetet mondott a szakmai segítségért, amelyet a megyei könyvtár munkatársai nyújtottak, hiszen nélkülük nem kezdhették volna meg működésüket.  

Varga Gábor, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója komoly eredménynek tekinti, hogy az elmúlt 9 évben csaknem 100 kistelepülési könyvtár felújítása valósulhatott meg. Fontos, hogy az itt élők töltsék meg tartalommal a könyvtárat, mert akkor éri el igazi célját. Varga Gábor az ünnepség zárásaként átadta a község polgármesterének Szekeres Erzsébet, Magyar Örökség-díjas textil- és képzőművész grafikáját. A művész azzal a szándékkal adományozta meseillusztrációit a megyei feladatokat is ellátó könyvtárnak, hogy minden felújított kistelepülési szolgáltatóhely kapjon 1-1 darabot munkáiból.