Megnövelt könyvtár, megerősített közösség

A mindössze 128 lelket számláló Filkeháza könyvtára újult meg elsőként a sátoraljaújhelyi kistérségben. Nemcsak modern berendezést kapott, de megötszöröződött(!) a területe, így igazi otthona lehet az erős helyi közösségnek.

A kistelepülés vezetése a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán nyerte el a ma több funkciót is befogadó régi iskolaépület felújításához és a könyvtár modern berendezéséhez szükséges összeget, közel 2,25 millió forintot. A közmunkaprogram keretében egy apró változtatással úgy tudták átalakítani az épületet, hogy az eddig egy kisszobányi helyen, 12 négyzetméteren szorongó könyvtár 60 négyzetméteres termet kapott, és még a polgármesteri hivatal irodája is nagyobb lett.

Mivel ugyanitt található a rendelő, a közös folyosón kapott helyett a folyóirat-olvasó – így nemcsak két külön funkciójú teret mondhat magáénak a könyvtár, de az orvosra várakozók is hasznosan, olvasgatva tölthetik idejüket. Mint ahogy a falu apraja-nagyja is: a korszerű bútorok között igazi közösségi tér született. A pályázatból pedig projektorra és vetítővászonra is futotta, így megteremtették a KönyvtárMozi beindításának feltételeit is, ami egy újabb lehetőség a helyi apró, de erős közösség számára. Ennek fontosságát a 2016. július 23-ai megnyitón egyaránt hangsúlyozta dr. Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, dr. Prokai Margit, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója és Csizmár Lászlóné polgármester.

Az pedig, hogy a sátoraljaújhelyi kistérségben a megújulásra váró könyvtárak közül éppen a filkeházi lett az első, alig meglepő. Az 1950-es évektől működik a településen könyvtár, ám már a 70-es években elvesztette önállóságát. Lendületét, akaratát azonban nem. Az első körben, 2013-ban csatlakoztak a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszerhez, ennek keretében a szakmai munkát a Sátoraljaújhelyi Városi Könyvtár és a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársai támogatják. Ám a helyieken is nagyban múlt, hogy már tavaly megteremtették a számítógépes kölcsönzés feltételeit – most pedig az olvasóközönséghez és a közösséghez méltó feltételeket is.

További fotók az átadásról »