Könyves találkozások

Változatos irodalmi, történelmi, zenei programokkal várták az olvasókat Borsod-Abaúj-Zemplén megye kisebb és nagyobb településein a 88. Ünnepi Könyvhét és a 16. Gyermekkönyvnapok ideje alatt. Mindenki találhatott érdeklődésnének megfelelőt a színes kínálatból.

Bodrogolasziban és Tolcsván „Todó beszólt” a gyerekeknek. Mindkét helyszínen Vig Balázzsal találkozhattak az iskolások, akinek főhőse, Todó már korábban elmesélte, hogy az óvodában nem könnyű az élet. Most újból kitálalt, ezúttal a suliról. Az előadáson nemcsak a gyerekek, hanem a tanító nénik is szerepet kaptak. Vidáman telt a délelőtt, a rendezvény végén nagy volt a tolongás az autogramért.

Június 7-én Edelénybe látogatott Berg Judit, a Rumini sorozat írója, aki 27 kötetével az egyik legsikeresebb gyerekkönyvszerző. A helyi „rajongói klub” körében rendkívül népszerűek hősei, melyek meglehetősen vagány figurák, s velük a kis olvasók is rengeteg kalandot élhetnek át.
Fábián Janka írónő történelmi családregényeivel lopta be magát az olvasók szívébe. Június 9-én,
a Városi Könyvtárban tartott közönségtalálkozón elmondta, hogy a gazdasági válság miatt kezdett írni, és hogy bármennyire is rajong a történelemért, leginkább saját korában szeret élni. Szerinte a történelmi regényeknek egyfajta missziójuk van: hogy szórakoztatva tanítsanak.

Felsőzsolcán Endrei Judit Korhatártalanul – 50 után is aktívan című könyvét mutatták be, melyből a szerző két kulcsszót emelt ki: a változást és a változtatást. Elmondta, hogy lehetünk éppen a korunk által magabiztosabbak, hitelesebbek, életrevalóbbak.

R. Kelényi Angelika, Terézanyu-díjas írónő önmagát „történetgyárosnak” nevezi. Különösen a hölgyolvasók körében kedveltek a történelmi háttérrel rendelkező regényei, melyben a szereplők nagy része valós, a főszereplő azonban kitalált karakter. Kalandos, izgalmas és vérfagyasztó történeteiről beszélgetett érdeklődő és lelkes közönségével Kazincbarcikán és a berentei könyvtárban június 9-én.

Harsányban, az általános iskola könyvtárában a Líra zeneiskola diákjainak és tanárainak műsorán a zene és a költészet világába vezették el az érdeklődőket.

Ózdon június 2-án mutatta be új kötetét Harsányiné Kecskés Nikoletta. A Greta May művésznév mögött rejtőző fiatal ózdi alkotó izgalmas, fordulatokkal teli krimiregényt írt „Egy gyilkos naplója” címmel. A szerző saját életéről, korábbi köteteiről és az írás folyamatáról is mesélt hallgatóságának.

Dr. Molnár Tamás alezredes, az Ózdi Rendőrkapitányság Hivatalvezetője 2017-ben Nimród irodalmi díjas lett. „Parázsló alkonyat” című novellás kötetét június 4-én mutatták be a városi könyvtárban. A kötet előszavát Bodrogi Gyula színművész írta: „…Ha ezt a könyvet olvasod, olyan vadászember lesz az ismerősöd, aki él-hal a vadászatért, az erdőért, a fehér, fagyos télért, a csodaszínes őszért és mindenért, amit a természetről mívesen le lehet írni. Izgalmas, pontos, szép.” Meglepetésként a szerző gyermekei, Boglárka és Máté olvasott fel egy-egy részletet a műből.
Június 9-én az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban az ózdi születésű írónő, Kálnay Adél találkozott a gyerekekkel. Mesélt nekik az eddig megjelent könyveiről, és arról, hogyan születtek meg ezek a történetek. Bemutatta az „Embermesék, tündérmesék” címet viselő legutóbbi meseregényét is, amely egyszerre szól a szülőkhöz, illetve a gyerekekhez.
A Petőfi téri részleg vendége Maros Edit, a „Hűvösvölgyi suli” című, kamaszoknak szóló könyvsorozat szerzője volt. Műveiben a tinik nyelvén, az őket érintő témákat dolgozza fel. Írásainak sikerét bizonyítja, hogy a sorozatnak hét kötete jelent meg. Maros Edit sok információt osztott meg hallgatóságával történeteinek hátteréről, azok főszereplőiről, és felelevenítette saját kamaszkori élményeit is. A diákok érdeklődve hallgatták az előadást, az írónő pedig szívesen válaszolt a feltett kérdésekre.

Sajószögeden Sipos Gergő dedikálta Szent Domonkos kertje című kötetét. A találkozón – akár csak a történelmi krimiben – szó esett gyilkosságokról, árulásról és összeesküvésekről, hiszen ezeken keresztül vezet az ösvény Szent Domonkos kertjébe, amely titkait csak az arra érdemesek előtt tárja fel.

A 88. Ünnepi Könyvhét sárospataki vendége Dragomán György volt. A találkozó alkalmával az olvasók megismerkedhetek az íróval, a hétköznapi emberrel, Szabó T. Anna költő férjével – vagyis egy sokoldalú, érdekes személyiséggel.

Vadnán hagyományőrző programokkal várták a közönséget, június 10-én az Agyagbanda lépett fel. A moldvai népzenét játszó együttes a hagyományos dallamok mellett előadott közismert nótákat is, hiszen számukra nagyon fontos, hogy a fiatalabb korosztály is megismerje és megszeresse népünk hagyományait és a népzenét.

Június 10-én Zubogyban nyílt ki a Babszem Jankó Gyermekszínház meseládája. A Legényfogó című előadásukon ott volt a település apraja-nagyja. A gyerekek nagy lelkesedéssel fogadták az interaktív műsort. S míg a humoros történeten kacagtak, a darab egyes szereplőjének bőrébe bújtak vagy a színpadi események részévé váltak, régi magyar népdalokat és mondókákat is megismerhettek.

A könyvhét az „írók” és az olvasók ünnepe, s egyben lehetőség arra is, hogy a magyar kultúra értékeit a legkisebb településre is eljuttassuk. Azt reméljük, hogy minél többen és egyre gyakrabban fogadják el meghívásunkat, hogy „találkozzunk a könyvtárban!”