Hahó, Balaton! – képes beszámoló

A Hahó könyvtár(s)ak! című olvasásnépszerűsítő játékunk fődíja egyhetes – ingyenes, gazdag programot kínáló – táborozás volt a Balatonnál. A versenyben legjobban szereplő, Borsod-Abaúj-Zemplén megye különböző iskoláiban tanuló 45 kisdiák pihenhetett, szórakozhatott július 18-tól július 25-ig Balatonmáriafürdőn.

II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár 2014 februárjában a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer keretében hirdette meg a Hahó, könyvtár(sa)k! című olvasásnépszerűsítő játékot, melyre Borsod-Abaúj-Zemplén megye általános iskoláinak III. és IV. osztályos tanulói jelentkezhettek. A cél az volt, hogy minél többen látogassák a könyvtárakat, és minél többet olvassanak. A felhívására a megye számos településéről – többek között az arnóti, a bogácsi, a mikóházai, az ózdi, a rudolftelepi, a sátoraljaújhelyi, a szirmabesenyői általános iskolákból, valamint Miskolc 12 intézményéből – összesen 70 csapat jelentkezett. Így több mint kétszáz tanuló vetette bele magát az olvasásba. Hónapról hónapra a mai magyar gyermekirodalom legjelentősebb képviselőinek alkotásait ismerhették meg – játékos formában – a gyerekek.
A két írásbeli fordulóban legjobban teljesítő 20 csapat vett részt a június 2-án Miskolcon megtartott szóbeli döntőn. Ez a játékos vetélkedő is felért egy író-olvasó találkozóval, hiszen a zsűri elnöke Lackfi János József Attila-díjas író, költő, szerkesztő volt. (A döntőn készült képek ITT láthatók.) A legsikeresebb csapatok, összesen 45 gyerek utazhatott – a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer támogatásának köszönhetően – július 18-án a Balatonra.
A balatonmáriafürdői egy hét során – a fürdőzés, napozás mellett – kézműves foglalkozásokon, író-olvasó találkozón, bábelőadáson vehettek rész a gyerekek, szerepelt még a programban hajókázás, keszthelyi kirándulás, múzeumlátogatás, táncház és sok-sok játék, mókás verseny. (Az egy hét során készült fotók ITT láthatók.)