Első írásos említésének, így bizonyított létezésének hatszáz évfordulóját ünnepelte Nekézseny 2015-ben. Ez alkalomból helytörténeti monográfiát jelentett meg a település önkormányzata.
Egy 1415-ös oklevélben olvasható először a kis hegyháti település, Nekézseny neve – Nekesen alakban. A hatszáz éves évfordulóra jelent meg Bánfalvi László: Évszázadok a Bükki Hegyháton – Fejezetek Nekézseny történetéből, 1415–2015 című kötete. A szerző Nekézsenyben nőtt fel, de nemcsak érzelmileg kötődik a településhez. Már 1992-ben írt egy honismereti pályázat keretében összefoglalót a település történetéről, és későbbi munkáiban is igyekezett minél többet bemutatni a Nekézsenyhez kötőtő tényekből és történetekből.
Mint a kötet bevezetőjében írja, összeállításához felhasználta a helyben és nagy közgyűjteményekben található iratokat, írásokat éppúgy, mint a helyi adatközlők által elmondottakat, és természetesen személyes emlékeit. A szöveges leírásokat gazdag képanyag és irodalomjegyzék teszi forrásértékűvé. A Gömörország című folyóirat legutóbbi (2015/4) számában Hideg Ágnes írt ismertetést erről a Nekézsenyről szóló könyvről – az alábbiakban ezt idézzük.
„Mindenre kiterjedő részletességgel ír az itt lakó emberek életéről, munkájáról, történelméről. Képet kapunk a település földrajzi elhelyezkedéséről, nevének különböző változatairól, s a régi birtokos családokról. A szerző bemutatja a paraszti gazdálkodás és állattartás helyi jellegzetességeit, s a falusi társadalom különféle szokásait, melyek a mindennapi élet különböző alkalmaihoz kapcsolódtak.
Nekézseny község határában a vasművességnek már a középkorból vannak nyomai. A vasércbányászat emlékeit idézik a Bánya-oldal, Bánya-rét, Vaskóbánya elnevezések. A falut átszelő Csernely-patak lehetőséget adott malmok működtetésére. A molnár mellett egyéb iparosok is dolgoztak a faluban: volt kovács, szabó, cipész, asztalos, kőműves, kerékgyártó. A könyv megismertet a község egyházi életének és oktatási intézményeinek történetével. Az iskolai élet és az ott tanító pedagógusok munkája szervesen kapcsolódott a kulturális és sportélet szervezéséhez is: sokféle szakkört, művészeti csoportot irányítottak, melyek rendszeresen szerepeltek a helyi ünnepi rendezvényeken, ill. sporteseményeken.
Nekézseny híres emberekkel is büszkélkedhet. Szeleczky Zita színművésznő édesanyja itt élt, mielőtt férjhez ment volna. A színésznő végső nyughelye – akaratának megfelelően – a nekézsenyi családi sírboltban van. 2005-ben emlékházat is avattak e helyütt tiszteletére. Ezen a hegyháti településen született Balogh Béni író is, aki műveiben gyakran tett említést e vidékről. Szűkebb pátriája irodalmi emlékhely kialakításával ápolja hírnevét.”
Végezetül álljon itt még egy idézet, immár a könyvből. „A gyökerekből ered minden, ami az élethez, a növekedéshez kell. Életerő, lelki-szellemi táplálék, neveltetés, az első barátságok, a harang szava, a Szőlőmál fái és virágai, a megforgatott széna illata, az első tanítók halk vagy szigorú szava, a parasztemberek bölcsessége, az „élve a föld alá” menő bányászok izzadtsága, a szép, nagy házért feszülő munkás emberek aggodalma, a húsvéti locsolkodás... – nekem itt vannak a gyökereim, Nekézsenyben.
A fenti sorokat Balog Zoltán református lelkész, az emberi erőforrások minisztere írta az ajánlójába. A nekézsenyeiek gyökereinek erősítésben nagy szerepe lehet ennek a kötetnek.