Ahová mindig szerettek járni: a prügyi könyvtár

A prügyi átadóünnepség éppolyan vidám hangulatban telt, mint amilyen maga az új helyre költözött, teljesen megújult könyvtár, amit november 30-án, csütörtökön avattak fel a környező települések polgármesterei és sok-sok gyerek jelenlétében.

A prügyi könyvtár régi épületébe mindig szerettek járni a helyiek – régi funkciója szerint fagyizni, majd a ’90-es évek közepétől olvasni is. A ház fölött azonban eljárt az idő, a könyvtár ezért a Móricz Zsigmond Művelődési Ház egy termébe költözött. A település vezetése pedig bízik abban, hogy új helyén is szeretni fogják a gyerekek és felnőttek, hiszen a berendezés is megújult, az egész megszépült. Most már bekuckózó játékra, békés olvasgatásra vagy épp közös alkotásra, beszélgetésre egyaránt lehetőséget ad.

Mindezt részben láthatták, részben Csehely Richárd polgármester köszöntőjéből tudhatták meg az ünnepség résztvevői. A nagy munka a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer keretében nyújtott állami támogatással valósulhatott meg, ami a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár szakmai közreműködése révén jutott el a taktaközi településre, közvetlenül és közvetve is szolgálva a célt, hogy jobban éljenek a község lakói. Közvetve úgy, hogy azt a gazdagságot, amit soha nem vehetnek el az embertől, a könyvek által szerezhetjük meg, hiszen ez a kincs a tudás. Ezt már dr. Prokai Margit, a megyei könyvtár igazgatója hangsúlyozta beszédében. Hozzátéve: a jó szakma, a sikeres karrier által a tudás teremti meg valós jólétünk alapjait is, így a könyvtár kimeríthetetlen kincseskamra.

Méghozzá olyan, aminek eléréséhez nem kell térerő, drága technikai eszköz, sőt, a könyvtárban ingyen hozzájuthat mindenki – fűzte tovább a gondolatot Koncz Ferenc, Szerencs polgármestere. Arról is beszélt, hogy akit egyszer az új könyv illata megragadott, az többet nem is engedi el az életéből ezt a varázslatos világot. Ugyanígy, aki egyszer ráérzett a könyvtár különleges hangulatára, az visszajár – kölcsönözni, olvasni, vagy épp egy jót beszélgetni.

Az ezután derül ki, hogy az új prügyi könyvtár hangulatára mennyire éreznek rá az iskolások – az viszont már tudható, hogy szeretik és ismerik a verseket. Méghozzá nemcsak a műsorban fellépők, hanem mások is, hiszen a Kávészünet zenekar rendhagyó irodalomóráját megtoldották egy-egy önálló szavalattal és önfeledt együtténekléssel is.

galéria a könyvtárátadóról »