Sajóbábony

Könyvtári Információs és Közösségi Szolgáltató Hely

3792
Sajóbábony
,
Bocskai út 2.

Szolgáltatások: 
kölcsönzés (könyv), folyóirat-olvasás, -kölcsönzés, egyéb adathordozók (DVD, CD, videokazetta) helyben használata, egyéb adathordozók (DVD, CD, videokazetta) kölcsönzése, könyvtárközi kölcsönzés, internethasználat, fénymásolás, gyermekfoglalkozások, klub(ok) felnőtteknek

Nyitva tartás: 

Hétfő: 11:00–17:00
Kedd: 11:00–17:00
Szerda: 13:00–18:00
Csütörtök: 11:00–16:00
Péntek: 10:30–13:30
Szombat: 10:00–12:00

Az épület akadálymentes.
Ellátó könyvtár:
[Miskolc] - II. Rákóczi Ferenc Könyvtár, Miskolc
Beiratozási díj: 
A könyvtár szolgáltatásai ingyenesek, de bizonyos esetekben (pl. fénymásolás, nyomtatás) limitáltak.


Leírás: 

A könyvtár dokumentumállománya 2019-ben több mint 14100 kötet, és külön 6 számítógéppel rendelkező internetszoba is az olvasók rendelkezésére áll.

A Déryné Szabadidőközponttal egy épületben működik a könyvtár, ami maga is szervez programokat, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. 2016-ban teljesen felújította az épületet az önkormányzat, azon belül, de másik helyre költözött a könyvtár, amiben így már külön gyermekrészleget is ki tudtak alakítani.

Galéria az átadóról »

Képek a könyvtár életéből

 

Sajtómegjelenések 2017-2020

2017

Uri Mariann:  KISS-tanszék az egyetemen In: Észak-Magyarország. - 74. évf. 30. sz. (2017. febr. 4.), 3. p.
Új tanszéket avattak ma a Miskolci Egyetemen a sajóbábonyi KISS Cégcsoport támogatásával. - A tanszéken anyagmérnökök képzése indul vegyipari technológiai szakiránnyal, illetve új vegyipari és környezettechnológiai kutatási irányokkal.

N. Szántó RitaA hagyományos mellett a mák, a sütőtök is versenyzett In: Észak-Magyarország. - 74. évf. 49. sz. (2017. febr. 27.), 5. p.
Igazán irigylésre méltó dolga volt a sajóbábonyi pálinkaverseny zsűritagjainak, hiszen több tucatnyi pálinkát kellett megkóstolniuk szombaton. - A versenyre 160 italt neveztek be, voltak hagyományos ízek, mint például a szilva, barack, alma, meggy, de került a poharakba igazi különlegesség is, ilyen volt a cékla-, mandarin-, mák-, áfonya- vagy éppen a sütőtökpárlat. - Pogácsában is öszszemérték tudásukat a helyiek.

XIII. Pálinkamustra és Pogácsasütő verseny In: Bábonyinfó. - 3. évf. 2. sz. (2017. márc.), 4. p.
A pálinkamustrát február 25-én rendezték meg. - Összesen 154 pálinkát és 6 pogácsát kellett végigkóstolni, hogy kialakuljon a végleges sorrend. - Megválasztották az évre is Sajóbábony Város Pálinkáját.

Tekepálya felújítás és ünnepélyes átadás In: Bábonyinfó. - 3. évf. 3. sz. (2017. jún.), 1. p.
Június 24-én került sor a Borostyán Mihály Sportközpontban található tekepálya ünnepélyes átadására.

XX. Sajóbábonyi Regionális Borverseny In: Bábonyinfó. - 3. évf. 3. sz. (2017. jún.), 4. p.
A borversenyt április 1-én rendezték meg. - A versenyen több díjat is kiosztottak.

Emlékművet avattak : egyeszerte emlékeztek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra
In: Észak-Magyarország. - 74. évf. 247. sz. (2017. okt. 21.), 3. p.
Sajóbábonyban 1956-os emlékparkot avattak pénteken.

Szaniszló Bálint: "A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem" In: Észak-Magyarország. - 74. évf. 247. sz. (2017. okt. 21.), 3. p.
Tegnap dr. Szilva István, Sajóbábony város polgármestere házigazdaként köszöntötte az ünnepi közgyűlés résztvevőit. - Köszöntőjében utalt arra, hogy Sajóbábony lakossága is kivette részét az 1956-os forradalomból, polgárai között több olyan is volt, akit elért a megtorlás karja a szabadságharc utáni időkben. - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat "Pro Comitatu" Díját dr. Jeney András nyugalmazott egyetemi docens vehette át Török Dezső elnöktől és Bánné dr. Gál Boglárka alelnöktől. - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Alkotói Díját a Kiss Kata Zenekar és Kovács Bertalan úszóedző kapta meg.

Horváth Imre: Megnézték a hangot az egyetemen In: Észak-Magyarország. - 74. évf. 268. sz. (2017. nov. 17.), 3. p.
Kémiai, vegyipari nyílt napot tartottak csütörtökön a Miskolci Egyetemen iskolásoknak. - A Borsodchem Zrt., a MOL Petrolkémia Zrt. és a Kischemicals Gyártó és Kereskedelmi Kft. összefogott, hogy az általános és középiskolás diákoknak népszerűsítse a kémiát, a vegyipart mint szakmát és pályát.

'56-os emlékpark avatás és ünnepi közgyűlés In: Bábonyinfó. - 3. évf. 6. sz. (2017. november.), 8. p.
2017. október20-án emlékpark avatás és ünnepi közgyűlés volt Sajóbábonyban. BEszédet mondott dr. Nagy István aFöldművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Szilva István, Sajóbábony polgármestere.

2018

N. Szántó Rita: Másfél milliárd forintból fejleszt a Kischemicals In: Észak-Magyarország. - 75. évf. 13. sz. (2018. jan. 16.), 7. p.
Olcsóbb és környezetbarátabb intermedier kifejlesztését és előállítását tűzte ki célul az a projekt, amelyre közel 1,5 milliárd forintot nyert el a sajóbábonyi Kischemicals Kft. által vezetett konzorcium.

Szaniszló Bálint: "Ha rosszul döntünk, elrontjuk a jövőnket is" In: Észak-Magyarország. - 75. évf. 65. sz. (2018. márc. 20.), 5. p.
"Nagyon nagy tétje van szűk három hét múlva az országgyűlési választásoknak, mert eldől, hogy migránsokat befogadó országgá válunk, vagy építhetjük tovább a nemzeti alapokon nyugvó országot" - hangzott el azon a sajóbábonyi fórumon, amelyen Kovács Zoltán kormányszóvivő és Hubay György, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 2. számú választókerület fideszes országgyűlési képviselőjelöltje vett részt.

XIV. Pálinkamustra és Pogácsasütő verseny In: Bábonyinfó. - 4. évf. 2. sz. (2018. márc.), 2. p.
A pálinkamustrát február 17-én rendezték meg. - Összesen 157 pálinkát és 4 pogácsát kellett végigkóstolni, hogy kialakuljon a végleges sorrend. - Megválasztották az évre is Sajóbábony Város Pálinkáját.

Rezeda népdalkör In: Bábonyinfó. - 4. évf. 2. sz. (2018. márc.), 4. p.
A Rezeda Népdalkör 2017-es évéről.

Nagyobb biztonságban a lakosság a fejlesztés után In: Észak-Magyarország. - 75. évf. 92. sz. (2018. ápr. 21.), 5. p.
A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tizenkilenc alsó és felső küszöbértékű veszélyes vegyi ipari üzem körzetében üzemeltet országos kiterjedésű, magas rendelkezésre állású, redundánsan működő adatátviteli hálózatra épülő meteorológiai és vegyi monitoring, valamint lakossági (Monitoring és Lakossági Riasztó, az az MoLaRi) riasztórendszert. - A fejlesztés a KEHOP program támogatásával valósul meg, 4 milliárd 800 millió forintos támogatással, a tervek szerint 2021 végén fejeződik be. - Megyénkben az érintett települések, ahol a monitoring rendszer működik: Berente, Kazincbarcika, Oszlár, Sajóbábony, Sajószentpéter, Tiszapalkonya, Tiszaújváros.

XXI. Regionális Borverseny In: Bábonyinfó. - 4. évf. 3. sz. (2018. máj.), 7. p.
Április 14-én került sor a versenyre.

Tajthy Ákos: Jubilált a bábonyi városnap In: Észak-Magyarország. - 75. évf. 198. sz. (2018. aug. 27.), 6. p.
Tizedik alkalommal rendeztek városnapot Sajóbábonyban.

2019

XV. Sajóbábonyi Pálinka és Pogácsasütő verseny In: Bábonyinfó. - 5. évf. 2. sz. (2019. febr.), 2. p.
A pálinkamustrát február 2-án rendezték meg. - Összesen 301 pálinkát és 14 pogácsát kellett végigkóstolni, hogy kialakuljon a végleges sorrend. - Megválasztották az évre is Sajóbábony Város Pálinkáját.

Regionális borverseny In: Észak-Magyarország. - 76. évf. 65. sz. (2019. márc. 19.), 6. p.
Huszonkettedik alkalommal rendezik meg a Sajóbábonyi Regionális Borversenyt a borkultúra népszerűsítése céljából a sajóbábonyi rendezvények házában március 30-án 9 órai kezdettel.

Hajdu Mariann: Az egészséges uzsonnáikkal pályáztak a bábonyi diákok In: Észak-Magyarország. - 76. évf. 65. sz. (2019. márc. 19.), 6. p.
Hatalmas sikert ért el a Sajóbábonyi Deák Ferenc Általános Iskola, kiderült, kevesen vannak az országban, akik náluk egészségesebb uzsonnákat tudnak készíteni. Már korábban is tudták a diákok, hogy melyek az egészséges finomságok, de egy pályázaton elért siker ezt meg is erősíthette bennük.

Novák Krisztina: Nem intik csendre a diákokat In: Észak-Magyarország. - 76. évf. 71. sz. (2019. márc. 27.), 7. p.
Érzékenyítési napot tartottak a diákoknak a Sajóbábonyi Deák Ferenc Általános Iskolában.

Papp Gyula: Borokat bíráltak Bábonyban In: Észak-Magyarország. - 76. évf. 76. sz. (2019. ápr. 1.), 4. p.
Sajóbábony bora ebben az évben Kelemen Lajos cuvée vörös bora lett.

XXII. Regionális Borverseny In: Bábonyinfó. - 5. évf. 3. sz. (2019. ápr.), 4. p.
2019. március 30-án került sor a versenyre.

Tajthy Ákos: Futók segítik a beteg gyerekek gyógyulását In: Észak-Magyarország. - 76. évf. 118. sz. (2019. máj. 23.), 5. p.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház Gyermekrehabilitációs Osztályának kis betegeit segíti az a jótékonysági futóverseny, melyet a Sok Kis Kéz Közhasznú Egyesület által szervez május 25-ére Sajóbábonyba. A program részleteiről szerdán sajtótájékoztatón számoltak be.

Tíz éve lett város Sajóbábony In: Észak-Magyarország. - 76. évf. 143. sz. (2019. jún. 22.), 4. p.
Sajóbábony várossá avatásának 10 éves évfordulója alkalmából ünnepséget tartanak június 25-én (jövő kedden) délután 2-től a Deák Ferenc Általános Iskolában.

Horváth Imre: Ünnepel Sajóbábony In:  Észak-Magyarország. - 76. évf. 146. sz. (2019. jún. 26.), 4. p.
Tíz évvel ezelőtt lett város a településből, erre emlékeztek kedden.

Tóth Balázs: Különleges leletek a Méhész-tetőről In: Észak-Magyarország. - 76. évf. 173. sz. (2019. júl. 27.), 4. p.
Francia támogatással négyéves munka kezdődött a Bábony-kultúra nyomait kutatva.

Régészeti szenzáció Sajóbábonyban In: Bábonyinfó. - 5. évf. 5. sz. (2019. augusztus), 1. p.

Hajdu Mariann: Elszármazott diákok és tanárok találkoztak In: Észak-Magyarország. - 76. évf. 228. sz. (2019. okt. 1.), 6. p.
Több mint kétszázan vettek részt azon a rendezvényen, amit szombaton tartottak meg Sajóbábonyban a Deák Ferenc Általános Iskolában, az intézmény szervezésében: ez volt az elszármazott diákok és tanárok találkozója.

Ádám János: Szabadság - bábonyi koncert In: Észak-Magyarország. - 76. évf. 244. sz. (2019. okt. 19.), 1. p.
Szabadságkoncertet tartottak tegnap délután Sajóbábonyban - a rendezvény arra emlékeztetett, hogy a rendszerváltoztatás óta harminc év telt el.

Tájékoztató a helyi választásról In: Bábonyinfó. - 5. évf. 7. sz. (2019. október), p. 9-10.

2020

Bájer Máté: Így készülnek a városok In: Észak-Magyarország. - 77. évf. 67. sz. (2020. márc. 19.), 6. p.
Emődön, Sajóbábonyban és Ongán is biztosított a szociális étkeztetés.

Bájer Máté: Anyagi kiadás a vírus elleni harc, terheli az önkormányzatokat In: Észak-Magyarország. - 77. évf. 73. sz. (2020. márc. 26.), 1. és 3. p.
A települések januárban elfogadott költségvetését is érintheti a veszélyhelyzet.

XVI. Sajóbábonyi Nemzetközi Pálinka, Párlat és Pogácsasütő verseny In: Bábonyinfó. - 6. évf. 2. sz. (2020. március), 2. p.
A pálinkamustrát február 15-én rendezték meg. - Összesen 351 pálinkát, párlatot és 7 pogácsát kellett végigkóstolni, hogy kialakuljon a végleges sorrend. - Megválasztották az évre is Sajóbábony Város Pálinkáját.

Nagy-Hankó Krisztina: Nyitnak vagy nem, attól is függ, hogy mekkorák In: Észak-Magyarország. - 77. évf. 112. sz. (2020. máj. 14.), 6. p.
Akinek kisgyermeke van, de kertje is, annak nem különösebben hiányzik a játszótér.

Házhoz megy a könyvtár In: Bábonyinfó. - 6. évf. 3. sz. (2020. május), 9. p.
A Déryné Szabadidőközpont és Városi Könyvtár a karantén idejére új szolgáltatást indít "Házhoz megy a könyvtár" néven.

Nemzeti összetartozás napja-új emlékmű avatás In: Bábonyinfó. - 6. évf. 4. sz. (2020. június), 2. p.
Sajóbábony városa szobor avatást, ünnepélyes megemlékezést tartott a Trianoni békeszerződés 100. évfordulója alkalmából.

Szaniszló Bálint: Út, járda, épület, játszótér újult meg In: Észak-Magyarország. - 77. évf. 158. sz. (2020. júl. 8.), 5. p.
Sajóbábony négy pályázata 42 millió forintot nyert a Magyar falu programban.

Nagy-Hankó Krisztina: Testvérként segítik egymást In: Észak-Magyarország. - 77. [!76.] évf. 184. sz. (2020. aug. 7.), 8. p.
Jubileumot ünnepel Sajóbábony. Idén 15 éves a testvértelepülési kapcsolata a szlovákiai Sajórédével.

Sajóbábony város önkormányzatának díjazottjai In: Bábonyinfó. - 6. évf. 5. sz. (2020. október), 1. p.
A korábbi évek hagyományai szerint a Városnapon a polgármester kitüntetéseket ad át a Képviselőtestület döntése alapján, az arra érdemes sajóbábonyiaknak.

Szaniszló Bálint: Vegyipari beruházásokat támogat a kormány In: Észak-Magyarország. - 77. évf. 278. sz. (2020. nov. 27.), 1. és 2. p.
Kazincbarcikán és Sajóbábonyban jelentett be milliárdos fejlesztéseket Szijjártó Péter.

Sajtómegjelenések 2012-2016

2012

Szendrei Péter: Fatolvajvadászat légi felderítéssel In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 46. (2012. febr. 23.), 6. p.
A megyei rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának forgalom-ellenőrző alosztálya a bükki és az aggteleki nemzeti parkok, valamint az Északerdő Zrt. munkatársai közösen hajtották végre a kedden akciójukat, amelyben a légirendészet helikoptere is segítségükre volt.       

Sziréna riadalom nélkül, vizsgázott a MoLaRi... In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 56. sz. (2012. márc. 6.), 3. p.
A MoLaRi (Monitoring és Lakossági Riasztó Rendszer) próbája zajlott tegnap a vegyi gyárakhoz közeli településeken.

Sajóbábony In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 59. sz. (2012. márc. 9.), 5. p.
Keresztény Vándorkiállítás lesz látható március 9-től 23-ig a Déryné Szabadidőközpontban. - "Polgár Tamás ikonfestészete" címmel a Szent Ötvened Ikonfestő Műhely tagjának munkái lesznek láthatóak.

Szaniszló Bálint: Makukahéjjal termelik a gőzt Sajóbábonyban In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 85. sz. (2012. ápr. 11.), 6. p.
A Kiserő Kft., mint a Sajóbábonyi Ipari Park energiaszolgáltatója, az iparterületen működő vállalkozások számára jelenleg két földgáztüzelésű kazánnal állítja elő a technológiai gőzt. - Egy most induló beruházás keretében a felhasznált földgázmennyiség jelentős részét szeretnék kiváltani megújuló energiaforrás felhasználásával.

SVIP: milliárdos fejlesztés In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 152. sz. (2012. jún. 30.), 4. p.
Befejezéséhez közeledik a Sajóbábonyi Vegyipari Park komplex infrastrukturális fejlesztése.

Marczin Eszter: Helyben képzett utánpótlás : új szakmával bővül a gyakorlati oktatás a Sajóbábonyi Vegyipari Parkban In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 167. sz. (2012. júl. 18.), Gazdasági iránytű mell. 38. sz. 4. p.
Szeptemberben indul a hatodik tanév a Sajóbábonyi Vegyipari Park tanműhelyében. - Ebben a tanévben 36 tanuló járt ide gyakorlati képzésre, és a tanműhely mellett a park területén található különböző cégeknél is tanulhatták választott szakmájuk alapjait. - Az oktatás Mázik János irányításával zajlik, aki 6 éve foglalkozik szakképzéssel. - A nagy tapasztalatokkal rendelkező oktatóval beszélgettek.

Átadták a felújított óvodát In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 210. sz. (2012. szept. 7.), 4. p.
Szeptember 5-én ünnepélyes keretek között átadták Sajóbábonyban a felújított lakótelepi óvodát.

Nagyobb fordulatra kapcsoltak In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 221. sz. (2012. szept. 20.), 6. p.
Fejlődésnek indult a város. - Beszélgetés Nagy Imre polgármesterrel.

Egyhangúlag választották In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 227. sz. (2012. szept. 27.), 6. p.
A képviselők Gazda Lajost választották meg Sajóbábony alpolgármesterének a júliusi ülésen. - Korábban a Településfejlesztési Bizottságot vezette és a Pénzügyi Bizottság tagjaként dolgozott. - A két bizottságban betöltött tagságát átadta képviselőtársainak.

Buzafalvi Győző: A város, ahol már a jövőt is tervezik : az Észak-Magyarország vendége: Nagy Imre, Sajóbábony polgármestere In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 238. sz. (2012. okt. 10.), 7. p.
Beruházások, fejlesztések és színes civil élet: felpezsdült az élet Sajóbábonyban.

Hajdu Mariann: Színpadon a bábonyi romatámadás In: Észak-Magyarország. - 69. évf. 272. sz. (2012. nov. 21.), 7. p.
Az igazság szolgái címmel csütörtöktől három napon át látható a PanoDrama új produkciója Budapesten a Trafó Kortárs Művészetek Házában. - A bemutató ténye nagyon is köthető megyénkhez: az előadás egy sajóbábonyi történetet dolgoz fel dokumentarista eszközökkel. - Az előadás úgynevezett verbatimszínház, mégpedig közösségi színházi végkifejlettel.

2013

"Saját lábunkon megállva értük el és érjük el sikereinket!" In: Észak-Magyarország. - 70. évf. 53. sz. (2013. márc. 5.), Városaink mell. 28. p.

Buzafalvi Győző: 145 pálinka és 17 pogácsa In: Észak-Magyarország. - 70. évf. 55. sz. (2013. márc. 7.), 4. p.
Rekord részvétel a IX. Sajóbábonyi Pálinka és Pogácsasütő Versenyen.

Áll a BÉM: folytatódik a környezetvédelmi vita In: Észak-Magyarország. - 70. évf. 56. sz. (2013. márc. 8.), 3. p.
A BÉM Zrt. sajókeresztúri üzeme egy környezetvédelmi hatósági határozat miatt jelenleg nem üzemel. - Az ügy hosszú idő óta húzódik: a Sajóvölgye Környezetvédelmi Egyesület támadja a BÉM egységes környezethasználati engedélyét, amely álláspontjuk szerint megalapozatlanul került kiadásra.

Finomabbnál finomabb nedűk Sajóbábonyban In: Észak-Magyarország. - 70. évf. 84. sz. (2013. ápr. 11.), 4. p.
Rekord részvétel mellett zajlott le a XVI. Sajóbábonyi Borverseny.

Babakiállítás Sajóbábonyban In: Észak-Magyarország. - 70. évf. 177. sz. (2013. júl. 31.), 4. p.
Nagy Imréné, Nagy Lászlóné, Szántai Pálné és Tóth Lászlóné babáiból nyílt állandó kiállítás a sajóbábonyi Déryné Szabadidőközpontban. - A kiállítók évtizedek óta gyűjtik a babákat.

Teczár Szilárd: A belső ellenség : a törvény és a szélsőségesekre támadó miskolci cigányok In: Magyar narancs : politikai-kulturális hetilap,. - Budapest : Magyarnarancs.hu Lapkiadó Kft., 2000- 25. évf. 42. sz. (2013. okt. 17), p. 10-13.
A lap hasábjain már többször ismertetett bírósági perekben született ítéletekről.

Kiállítás Sajóbábonyban In: Észak-Magyarország. - 70. évf. 257. sz. (2013. nov. 5.), 6. p.
Foltvarró kiállítás nyílt a sajóbábonyi Déryné Szabadidőközpontban Nagy Lászlóné, Várhegyi Jánosné és Hutkai Béláné munkáiból. - Rövid hír képpel.

2014

Egyre fokozódó érdeklődés In: Észak-Magyarország. - 71. évf. 60. sz. (2014. márc. 12.), 6. p.
A közelmúltban rendezték meg a X. Sajóbábonyi Pálinka és Pogácsasütő versenyt a település ipari parkjának felújított kultúrközpontjában.

Energetikai beruházás a sajóbábonyi iskolában In: Észak-Magyarország 71. évf. 196. sz. (2014. aug. 23.), 5. p.
A Deák Ferenc Általános Iskola energetikai korszerűsítése címmel nyert 140,49 millió forint értékű pályázatot a vegyészváros önkormányzata az oktatási intézmény modernizálására.

Korhű tárgyak és dokumentumok mutatják be a múltat In: Észak-Magyarország 71. évf. 201. sz. (2014. aug. 29.), 5. p.
Sajóbábonyban a Kossuth út 77. szám alatt ünnepélyes keretek között megnyitották a tájházat. - A gyűjtemény elsősorban a helyi lakosság adományaiból állt össze. - Az 1888-ban Tóth Ferenc által épített, majd a vitéz Bárány család által megörökölt paraszti udvar épületegyüttesét, az első házat, a pitvart, a hátsó házat, az istállót, a csűrt és a nyári konyhát mostantól bárki látogathatja.

Odafigyelnek a jövőre In: Észak-Magyarország 71. évf. 234. sz. (2014. okt. 7.), 4. p.
Tizedik alkalommal rendezett környezetvédelmi vetélkedőt a sajóbábonyi Kiss cégcsoporthoz tartozó ÉMK Észak-Magyarországi Környezetvédelmi Kft. a környék általános iskoláinak részvételével.

Bányiné Varga Erzsébet: Hitélet Sajóbábonyban In: ReForrás : a Tiszáninneni Református Egyházkerület lapja 1. évf. 3. sz. (2014. okt.), p. 21-22.
Rémiás Tibor és Bányiné Varga Erzsébet könyvéről.

Hajdu Mariann: Az ipari parkot is fejlesztik Bábonyban In: Észak-Magyarország. - 71. évf. 291. sz. (2014. dec. 15.), 5. p.
Az ipari park fejlesztése, annak menedzselése áll az első helyen a céljai között, mondta Szilva István, Sajóbábony újonnan megválasztott polgármestere.

2015

Volt sütőtök, eper és bodza is In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 44. sz. (2015. febr. 21.), 5. p.
Nagy érdeklődés kísérte a XI. Sajóbábonyi Pálinka és Pogácsasütő versenyt. - Összesen 133 pálinkát és 8 pogácsát kellett a bírálóknak végigkóstolniuk, hogy kialakuljon a végleges döntés.

Évről évre folyamatos fejlődés tapasztalható In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 73. sz. (2015. márc. 27.), 5. p.
A XVIII. Sajóbábonyi Regionális Borversenyt március 21-én rendezték meg a település ipari parkjának kultúrtermében.

Hajdu Mariann:     Mottója: közösséget és várost építünk : interjú dr. Szilva Istvánnal, Sajóbábony polgármesterével In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 78. sz. (2015. ápr. 2.), 6. p.
Milyen év, évek elé néz Sajóbábony?. - A település első emberével beszélgettek.

Kozma Judit: Hátrányos helyzetű település, családok, gyerekek és iskolák Miskolc környékén In: Szellem és tudomány : a Miskolci Egyetem Szociológiai Intézetének folyóirata. - [6]. évf. 3-4. sz. (2015), p. 104-155.
Hét településen lezajlott kutatást ismeretet a tanulmány.

Meghatározó volt a művészeti nevelés In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 145. sz. (2015. jún. 23.), 5. p.
2015. június 30-án zárul az "Esélyegyenlőségi programok az ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskolában" című TÁMOP-projekt. - A program elsődleges célcsoportja az ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskola négy telephelyén Sajóbábony, Lak, Pácin, Edelény tanuló hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek és családjaik, a másodlagos célcsoport pedig az őket tanító pedagógusok voltak.

Bemutatkozik városunk jegyzője In: Bábonyinfó / fel. szerk. Jelcs Zita. - 1. évf. 3. sz. (2015. jún.), 7. p.

Király Gáborné jegyző bemutatkozása.

Több "ponton" fejlesztenek In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 181. sz. (2015. aug. 4.), 5. p.
Mintegy 40 millió forintos uniós támogatással valósul meg az a projekt, melynek keretében köznevelési intézmények igényelhettek 100 százalékos vissza nem térítendő támogatást a projektben részt vevő tanulók és pedagógusok képzésére. - A projekt 2015. április 1. és október 31. között valósul meg az ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda keretein belül. - A szorgalmi időszak alatti programelemek a tanulók számára 6 telephelyen Pácin, Bodroghalom, Sárospatak, Sajóbábony, Sajószentpéter, Edelény zajlanak havi rendszerességgel.

Rádulyné Salamon Emőke: Sajóbábony Város civil szervezeteinek és egyesületeinek bemutatkozása In: Bábonyinfó / fel. szerk. Jelcs Zita. - 1. évf. 4. sz. (2015. aug.), 2. p.

Táblát avattak, játszottak a kis "diósgyőri Törőcsik" emlékére In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 209. sz. (2015. szept. 7.), 9. p.
Vasárnaptól a volt ötszörös válogatott, a településről származó (és 2005-ben elhunyt) Borostyán Mihály nevét viseli a felújított sajóbábonyi sporttelep. - A létesítményben táblát is avattak a volt remek csatár emlékére.

N. Szántó Rita: A salakot is tovább ártalmatlanítanák In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 212. sz. (2015. szept. 10.), 6. p.
Lakossági fórumon tájékoztatta az érdeklődőket az ÉMK Kft. kedden arról az új beruházásról, amelyet várhatóan márciusban vezetnek majd be. - A projekt lényege: a veszélyes hulladékok égetéssel történő ártalmatlanítása után visszamaradt salakból vasfémet nyernének ki. - Mint Paulovics József, a projekt menedzsere elmondta: ezen új technológia bevezetésével kevesebb salakanyag kerül a cég által kiépített hulladéklerakóba, így annak élettartama növekszik, ugyanakkor csökken a környezet terhelése.

Szaniszló Bálint: Fejlesztés a gyógyulásért In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 226. sz. (2015. szept. 26.), 3. p.
Újabb, 2,3 milliárd forint értékű beruházás kezdődött meg a Teva gyógyszercég sajóbábonyi gyárában.

N. Szántó Rita: Tovább ártalmatlanít majd a bábonyi "norvég alapos" projekt In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 235. sz. (2015. okt. 7.), 3. p.
Cégen belül röviden csak norvég alapos projektnek hívják azt az új technológiát, amelyet az Észak-magyarországi Környezetvédelmi Kft. valósít meg a Sajóbábonyi Ipari Parkban. - A 260 millió forintos beruházás alapkövét kedden rakták le az ipari park területén. - A projekt lényege: a veszélyes hulladékok égetéssel történő ártalmatlanítása után viszszamaradt salakból vasfémet nyerjenek ki.

Bujdos Tibor: Megújult Bábony rendőrőrse In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 238. sz. (2015. okt. 10.), 5. p.
Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium miniszterhelyettese, Kovács István vezérőrnagy gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes és dr. Szilva István, Sajóbábony polgármestere avatta fel a kisváros modernizált, felújított és kibővített rendőrőrsét.

Juhász-Léhi István: Velünk élő történelem: "Apu, hát te is?" In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 248. sz. (2015. okt. 22.), 7. p.
A sajóbábonyi Juhász István 9 éves volt a forradalom kitörésekor.

Ács Tímea: Emléktábla avatás és emléktorna In: Bábonyinfó / fel. szerk. Jelcs Zita. - 1. évf. 5. sz. (2015. okt.), 3. p.
A Borostyán Mihály Sporttelep névadó ünnepsége és emléktáblaavatás.

Alapkő letétel az ÉMK Kft-ben In: Bábonyinfó / fel. szerk. Jelcs Zita. - 1. évf. 5. sz. (2015. okt.), 10. p.
Cégen belül röviden csak norvég alapos projektnek hívják azt az új technológiát, amelyet az ÉMK Észak-magyarországi Környezetvédelmi Kft. valósít meg a Sajóbábonyi Ipari Parkban. - A 260 millió forintos beruházás ebből 159 millió forint a Norvég Alap támogatása alapkövét kedden rakták le az ipari park területén. - A projekt lényege: a veszélyes hulladékok égetéssel történő ártalmatlanítása után visszamaradt salakból vasfémet nyerjenek ki.

Szaniszló Bálint: Az összetartó erő megnyilvánulása volt In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 262. sz. (2015. nov. 9.), 6. p.
Szombaton este, a Miskolci Nemzeti Színházban immár hatodik alkalommal adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Prima Díjakat a magyar szellemiség eredményeinek megőrzéséért, a magyar kultúra, művészetek, tudomány, oktatás, köznevelés és sport fejlesztéséért, az eredmények megismertetéséért és elismeréséért a három kategóriában, az arra ítélt legjobbaknak. - A díjazottak: Bodonyi Csaba építész, Kovácsné dr. Nagy Emese, a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola igazgatója, Debreczeni Sándor késes népi iparművész és Gombos István fafaragó. - Az év mezőgazdasági vállalkozása a Prügyi Mezőgazdasági Zrt., fémipari vállalkozása a Certa Kft., vendéglátó vállalkozása a Íz-Kalauz Kft., vegyipari vállalkozása a Kiss Cégcsoport, villamosipari vállalkozása az FMS Controll Kft., kiskereskedője Szokolovszki Gyula Barna egyéni vállalkozó, építőipari vállalkozása a K. V. Kft. lett. - Az Év Vállalkozói 2015 Díjat a Fókusz Oktatási Nonprofit Kft. és a Balogh Autóházak Kft. érdemelte ki.

Hajdu Mariann: Sült sütőtökkel kínálják majd a város apraját-nagyját a kertbarátkör tagjai In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 273. sz. (2015. nov. 21.), 7. p.
A Sajóbábonyi Kertbarátkör egyik célja, hogy minél többen újra művelni kezdjék kertjeiket. - A Sajóbábonyi Kertbarátkör jövőre lesz 15 éves.

A digitális tartalmaktól az ökofaluig In: Észak-Magyarország. - 72. évf. 288. sz. (2015. dec. 9.), 5. p.
Befejeződött a 39 966 030 forintos uniós támogatással az ART ÉRT Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda "Út és esély" elnevezésű projektje, melynek keretében a programban részt vevő tanulók és pedagógusok képzésére, valamint taneszközök, sportszerek, oktatási eszközök, digitális tananyagok beszerzésére nyílt lehetőség. - A pályázó iskola székhelye Sárospatak, az 5 telephely: Bodroghalom, Edelény, Pácin, Sajóbábony, Sajószentpéter.

2016

XII. Pálinkamustra és Pogácsasütő verseny In: Bábonyinfó / fel. szerk. Jelcs Zita. - 2. évf. 2. sz. (2016. márc.), 2. p.
A pálinkamustrát február 20-án rendezték meg. - Összesen 155 pálinkát és 8 pogácsát kellett végigkóstolni, hogy kialakuljon a végleges sorrend. - Megválasztották Sajóbábony Város Pálinkáját.

Rezeda népdalkör In: Bábonyinfó. - 2. évf. 2. sz. (2016. márc.), 3. p.
A Sajóbábonyban működő népdalkör 1999 januárjában alakult, a Déryné Művelődési Központ támogatásával.

Harmónia Élettmód Egyesület In: Bábonyinfó / fel. szerk. Jelcs Zita. - 2. évf. 2. sz. (2016. márc.), 4. p.
A minden évben megrendezett ünnepi vacsoráról.

Séra Ferenc: Sajóbábonyi Városi Teke Egyesület 2015 Évértékelője In: Bábonyinfó. - 2. évf. 2. sz. (2016. márc.), 11. p.

Ez év nyarán már piacra gyártanak In: Észak-Magyarország. - 73. évf. 80. sz. (2016. ápr. 6.), 8. p.
Egyedülálló technológiát telepít Sajóbábonyba a Teva. - A cég 2015 szeptemberében jelentette be azt a 2,3 milliárd forintos kapacitásbővítő beruházását, mely egy központi idegrendszeri betegség terápiájában alkalmazott készítmény előállítására fog szolgálni.

XIX. Sajóbábonyi Regionális Borverseny In: Bábonyinfó / fel. szerk. Jelcs Zita. - 2. évf. 3. sz. (2016. máj.), 1. p.
A borversenyt április 9-én rendezték meg. - A versenyen több díjat is kiosztottak.

Sajóbábonyi majális In: Bábonyinfó / fel. szerk. Jelcs Zita. - 2. évf. 3. sz. (2016. máj.), 4. p.
A majálist a Déryné Szabadidőközpont és Városi Könyvtár szervezte.

A felújított Déryné Szabadidőközpont és Városi Könyvtár ünnepélyes átadása In: Bábonyinfó. - 2. évf. 3. sz. (2016. máj.), 9. p.
Május 24-én adták át a modernizált intézményt.

N. Szántó Rita: Pillangó táborok és a média In: Észak-Magyarország. - 73. évf. 149. sz. (2016. jún. 27.), 4. p.
Nyolc borsodi kisfalu 35 felső tagozatos diákja vesz részt idén a Pillangó Fejlesztések és a Canon közös táborában. - A táborlakók olyan környezetvédelem és fenntarthatóság iránt érdeklődő gyerekek, akik a "zöld" téma kapcsán szívesen nyernek bepillantást a videofilm készítés, vágás, a fotózás és a közösségi média használatába. - A gyerekek Hejőpapiból, Ároktőről, Szakáldról, Hejőszalontáról, Hejőkeresztúrról, Kázsmárkról, Szirmabesenyőről és Sajóbábonyból érkeznek.

Szaniszló Bálint: Sajóbábonyban otthonra lelt a napelemes energia In: Észak-Magyarország. - 73. évf. 158. sz. (2016. júl. 7.), 5. p.
A Solarpark-Bábony Kft. 200 millió forintos beruházásában elkészült napelemrendszer ünnepélyes átadásán, ahol mintegy 500 kilowatt teljesítményű naperőmű kezdte meg működését Sajóbábonyban.

Szaniszló Bálint: Fotovoltaikus technika: így lesz áram a napból In: Észak-Magyarország. - 73. évf. 160. sz. (2016. júl. 9.), 5. p.
Sajóbábonyban naperőmű kezdte meg működését.

Nem csak új bútor: több lehetőség In: Könyvtári mappa : a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei könyvtárosok lapja. - 2. évf. 3. sz. (2016. júl.), p. 8-9.
A közelmúltban megújult vagy felújítás alatt lévő könyvtárak közül bemutatkozik Taktaszada, Rátka, Nagycsécs, Filkeháza, Aszaló, Sajóbábony, Bükkzsérc.

Bányiné Varga Erzsébet: Felújítások a sajóbábonyi református templomban In: Bábonyinfó. - 2. évf. 4. sz. (2016. július.), 1. p.
A felújítások 2015-ben kezdődtek el.

Napelempark ünnepélyes átadása In: Bábonyinfó. - 2. évf. 4. sz. (2016. július.), 7. p.
Július 6-án adták át a régió legnagyobb naperőművét.

Jelcs Sándor: Városnap Sajóbábonyban In: Észak-Magyarország. - 73. évf. 203. sz. (2016. aug. 30.), 5. p.
Nagyszerű rendezvényt tartottak Sajóbábonyban, ahol szombaton városnapot rendeztek. - Az önkormányzat és a Déryné Szabadidőközpont és Városi Könyvtár szervezésében a Borostyán Mihály Sportközpontban a délelőtti óráktól késő estig egymást érték az események.

Városnap : augusztus 27. Sajóbábony In: Bábonyinfó / fel. szerk. Jelcs Zita. - 2. évf. 5. sz. (2016. okt.), 3. p.
A részletes program.

Idősek napja Sajóbábonyban In: Bábonyinfó / fel. szerk. Jelcs Zita. - 2. évf. 5. sz. (2016. okt.), 6. p.
Szeptember 30-án került sor a rendezvényre.

Átadták az év vállalkozója díjakat In: Észak-Magyarország. - 73. évf. 285. sz. (2016. dec. 5.), 5. p.
A hagyományoknak megfelelően idén is december első péntekén rendezte meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége a vállalkozók napját. - Megyénkbeli díjazottak: Magyar Gazdaságért Díjat vehetett át Kenyeres Tamás (Inno-Comp Kft., gazdasági igazgató) és Juhász István (Zempléni Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, ügyvezető). - Év Vállalkozója Díjat vett át Kiss László (Kiss Cégcsoport Sajóbábony), Fehér János (FMS Controll Kft.). - Prima Primissima Díjat nyert a Magyar Oktatás és Köznevelés kategóriában a Hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskola. - Az NGM Klauzál Gábor-díját az európai kereskedelem napján, november 9-én vette át Sándor Attila (Miskolc Autóház Kft.).

Sajtómegjelenések 2007-2011

2008

A sérelem ingerenciát szül... In: Észak-Magyarország. - 64. évf. 63. sz. (2008. márc. 14.), 3. p.
A halálbüntetés visszaállítását kezdeményezte a sajóbábonyi képviselő-testület. - A helyi lakosok nem érzik magukat biztonságban.

Ágoston Balázs: Sajóbábony rendet akar In: Magyar demokrata : egy jobb hetilap,. - Budapest : Magyar Ház Alapítvány 12. évf. 13. sz. (2008. márc. 26.), p. 16-17.
A közbiztonság romlása miatt a sajóbábonyiak vissza akarják állíttatni a halálbüntetést. - Ld. még: Népszabadság, 66. évf. 74/1. sz. (2008. márc. 29.), 6. p.

Markovits Judit: Mit üzen Sajóbábony? In: A tanító : a Művelődésügyi Minisztérium módszertani folyóirata : az Oktatási Minisztérium módszertani folyóirata. - 46. évf. 9. sz. (2008. nov.), 22. p.
Az Életvitel és Gyakorlati Ismeretek Tanulmányi Verseny háztartástechnika szekciójának országos döntőjét Sajóbábonyban rendezték. - Ennek kapcsán a gyakorlati tárgyak oktatásának fontosságáról.

2009

Két új városa lett megyénknek In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 153. sz. (2009. júl. 2.), p. 1., 3.
Mostantól 29 városa van a megyének.

Városban már "jók vagyunk" In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 159. sz. (2009. júl. 9.), 3. p.
Mezőkeresztes és Sajóbábony is város lett.

Nyolc üzem elég, nincs szükség kilencedikre, tizedikre In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 224. sz. (2009. szept. 24.), 3. p.
Az érvek és ellenvetések küzdelmében egyelőre nem született konszenzus Sajóbábonyban. - Nem csak a pirolízis üzem építése van napirenden Sajóbábonyban, a hét elején a tervezett iszapégető sorsáról tartottak közmeghallgatást. - Ezen Kiss László, a Kiss cégcsoport tulajdonosa azt fejtegette, hogy korszerű égető megvalósítását tűzték ki célul.

Sajóbábony az ország 322. városa lett In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 227. sz. (2009. szept. 28.), p. 1., 3.
Az ország városainak sorába lépett szombaton az okiratátadás után Sajóbábony.

Statáriális állapot Bábonyban In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 268. sz. (2009. nov. 16.), p. 1., 3.
Vasárnap délutántól az esti órákig lezárta a Sajóbábonyba vezető egyetlen utat a rendőrség, mert másképp (elmondásuk szerint) a közbiztonságot nem tudták helyreállítani a városban. - A rendkívüli és eddig példátlan rendőri ellenőrzésre és a település teljes elzárására azért került sor átmenetileg, mert a Jobbik párt és a gárda szombati rendezvényével egyet nem értő helyi cigány kisebbség tagjai megzavarták az eseményt. - Ld. még: Népszabadság, 67. évf. 269/1. sz. (2009. nov. 17.), p. 1., 2. - Népszava, 136. évf. 269. sz. (2009. nov. 17.), 8. p. - Magyar nemzet, 67. évf. 315. sz. (2009. nov. nov. 17.), p. 1., 3. - Magyar hírlap, 42. évf. 269. sz. 82009. nov. 17.), 19. p.

Nemzetbiztonsági ügy lett... In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 269. sz. (2009. nov. 17.), p. 1., 3.
Vasárnap délutántól az esti órákig lezárta a Sajóbábonyba vezető egyetlen utat a rendőrség, mert másképp (elmondásuk szerint) a közbiztonságot nem tudták helyreállítani a városban. - A rendkívüli és eddig példátlan rendőri ellenőrzésre és a település teljes elzárására azért került sor átmenetileg, mert a Jobbik párt és a gárda szombati rendezvényével egyet nem értő helyi cigány kisebbség tagjai megzavarták az eseményt. - A sajóbábonyi ügyben több párt is véleményt nyilvánított és mára öszehívták a nemzetbiztonsági kabinetet.

A Btk. szigorítását szorgalmazza In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 269. sz. (2009. nov. 17.), 3. p.
Továbbra is a büntető törvénykönyv szigorítását, egyértelművé tételét szorgalmazza Sajóbábony polgármestere a bűnözés viszszaszorítása érdekében. - Nagy Imre úgy fogalmazott, hogy fenntartja mindazt, amit csaknem két évvel ezelőtt a település önkormányzata nevében írtak az Országgyűlés elnökének.

Bábony: "Hamu alatt a parázs" In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 270. sz. (2009. nov. 18.), p. 1., 2., 3., 4.
A Jobbik elnöke provokációról, Miskolc polgármestere polgárháború veszélyéről beszél. - Az elmúlt húsz év cigánypolitikája kudarcot vallott, mondta Sajóbábonyban a Jobbik elnöke. - Vona Gábor azt követően járt a településen, hogy a hétvégén atrocitások történtek itt. Ezért több politikai párt a Jobbikot tette felelőssé. - A titokminiszter viszont a szélsőjobbot hibáztatta, Juhász Gábor tegnapra hívta össze a nemzetbiztonsági kabinetet. - Káli Sándor, Miskolc polgármestere egy fővárosi sajtótájékoztatón etnikai kérdésnek tartotta a Sajóbábonyban történteket, és véleménye szerint ennek egyértelmű oka az, hogy a rendszerváltástól számítva folyamatosan a szőnyeg alá söpri a politika a cigányság problémáját. Ezért polgárháborús helyzet alakulhat ki egész Magyarországon, mondta. - Ld. még: Népszabadság, 67. évf. 270/1. sz. (2009. nov. 18.) p. 1., 2. - Népszava, 136. évf. 270. sz. (2009. nov. 18.), p. 1., 11. - Magyar nemzet, 72. évf. 316. sz. (2009. nov. 18.), 3. p. - Magyar hírlap, 42. évf. 270. sz. (2009. nov. 18.), 20. p.

Csurka István: Rezervátum nép lettünk In: Magyar fórum : az MDF országos hetilapja : közéleti hetilap. - 21. évf. 46. sz. (2009. nov. 19.), 1. p.
A Sajóbábonyban történtek kapcsán.

Egy előre bejelentett provokáció krónikája In: Magyar narancs : politikai-kulturális hetilap,. - Budapest : Magyarnarancs.hu Lapkiadó Kft., 2000- 21. évf. 47. sz. (2009. nov. 19.), 3. p.
A Sajóbábonyban történtekről.

Kovács Zoltán: Sajóbábony In: Élet és irodalom : a Magyar Írók Szövetsége hetilapja : irodalmi és politikai hetilap,. - Budapest : Lapkiadó : Pallas : Arany Lapok 53. évf. 47. sz. (2009. nov. 20.), 1. p.
Sajóbábonyban atrocitás történt a Magyar Gárda és a helyi roma lakosok között, ennek kapcsán többek közt a remdőri intézkedésekről.

Sajóbábony: a 25. rendőrőrs In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 281. sz. (2009. dec. 1.), p. 1., 3.
Megyénk legújabb rendőrőrsét avatják fel ünnepélyesen kedden Sajóbábonyban.

Puskár Tibor: "Próbáljuk meg a lehetetlent!" In: Észak-Magyarország. - 65. évf. 282. sz. (2009. dec. 2.), 1. p.
Megnyitották és felavatták megyénk 25. rendőrőrsét kedden Sajóbábonyban. - Ld. még: Magyar Nemzet, 72. évf. 330. sz. (2009. dec. 2.), 4. p.

Sajóbábony: elszabadultak az indulatok : Vereckei Csaba: A társadalmi, etnikai, ideológiai ellentétek pusztán rendészeti eszközökkel nem feloldhatók In: Kulcs magazin 3. évf. 12. sz. (2009. dec. 11.), 13. p.
A november közepén történt sajóbábonyi események megerősítették: pattanásig feszült a viszony a cigány kisebbség és a többségi társadalom között. - A rendőrség felkészült ezeknek a kiszámíthatatlan helyzeteknek a kezelésére?. - Többek között ezt kérdezték Vereckei Csaba dandártábornoktól, megyei rendőr főkapitánytól.

2010

Fejes László: Sajóbábony In: Területi statisztika : a Központi Statisztikai Hivatal folyóirata 13. = 50. évf. 1. sz. (2010. jan.), p. 86-91.
Sajóbábonyról annak kapcsán, hogy a városok sorába lépett.

Novák Géza kiállítása In: Észak-Magyarország. - 66. évf. 134. sz. (2010. jún. 11.), 4. p.
A sajóbábonyi ÁMK Déryné Szabadidőközpont(DSZK) Nagytermében.

Címzetes főjegyzői kinevezést kaptak In: Észak-Magyarország. - 66. évf. 176. sz. (2010. júl. 30.), 5. p.
Orbán Viktor miniszterelnök címzetes főjegyzői címet adományozott megyénk három települési jegyzője részére. - Tóthné Bodnár Irén Emőd, Török Barnabás Sajóbábony és dr. Herczeg Tibor Szuhakálló jegyzője használhatja a jövőben a címzetes főjegyzői címet.

Bemutatjuk a polgármesterjelölteket In: Észak-Magyarország. - 66. évf. 214. sz. (2010. szept. 14.), 5. p.
A települések abc-sorrendjében, T-től Sz-ig.

Ónody-Molnár Dóra: Miért van börtönben Lakatos József? : Sajóbábony, a piros Suzuki és a dühödt-keserű összecsapás - Kállai Ernő vitája az Országos Rendőr-főkapitánysággal In: Népszabadság. - 68. évf. 221/1. sz. (2010. szept. 22.), 4. p.
Lakatos József negyvenes éveiben járó sajóbábonyi férfi. - Rokkant feleségével rendezett körülmények közt élt tavaly november 16-ig. - Aznap reggel néhány kommandós kirángatta az ágyából és elvitte. - Lakatos József akkor már tíz éve dolgozott a sajóbábonyi háziorvosnak, karbantartó munkákat végzett, a háziorvos szerint becsületesen, megbízhatóan. - Lakatos most börtönben van, mert állítólag ő az egyik résztvevője azoknak a furcsa és dühödt-keserű eseményeknek, amelyek során a helyi cigányság és a településre hívott gárdistaszimpatizánsok harcba bocsátkoztak és megrongáltak egy Suzukit.

Gaal Ilona: Az önmaga ellen fordult törvény : rasszizmusért elítélt miskolci romák In: Magyar narancs : politikai-kulturális hetilap,. - Budapest : Magyarnarancs.hu Lapkiadó Kft., 2000- 22. évf. 48. sz. (2010. dec. 2.), p. 20-22.
Az ügy kapcsán a sajóbábonyi esetről ill. Lakatos Attiláról is.

2011

Infrastrukturális fejlesztés a Sajóbábonyi Vegyipari Parkban In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 126. sz. (2011. máj. 31.), 5. p.

Ónody-Molnár Dóra: Pofonra pofon : Miért nem adható ki a megvert roma fiú látlelete Miskolcon? In: Népszabadság. - 68. évf. 190/1. sz. (2010. aug. 16.), 5. p.
Sajóbábony köztiszteletben álló háziorvosa megvert két tízéves roma kisfiút - tájékoztatta a Társaság a Szabadságjogokért romaprogramjának sajóbábonyi képviselője a lapot néhány napja. - A szülők elmentek a rendőrkapitányságra, és feljelentést tettek. - A háziorvos azt mondja: "Történt egy konfliktus, de azon dolgozom, hogy ne mérgesedjen el a helyzet. Harminchárom éve praktizálok itt, tisztességgel csináltam. Tévedtem, hibáztam, elismerem."

Új számítógépek a bábonyi suliban In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 199. sz. (2011. aug. 26.), 5. p.
Új számítógéptermet avattak Sajóbábonyban, a Deák Ferenc Általános Iskolában. - Az oktatási intézmény 18 darab számítógéppel és 8 darab interaktív táblával gazdagodott, valamint a hozzá tartozó kivetítőkkel és laptopokkal, az üzemeltetéshez szükséges alkalmazásokkal.

Kétszázmilliós projekt egy sajóbábonyi cégnél In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 227. sz. (2011. szept. 28.), 6. p.
Több mint 192 millió forintból, mintegy 96 millió forintos állami támogatással alakítottak ki az ÉMK Kft. sajóbábonyi telephelyén egy égetési maradékanyag lerakót.

Városnap volt Sajóbábonyban In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 232. sz. (2011. okt. 4.), 7. p.
Harmadik alkalom mal rendezték meg nemrégiben Sajóbábonyban a kulturális programokkal színesített Városnapot.

Csatlakoztak a polgárőrök is In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 251. sz. (2011. okt. 26.), 6. p.
Az Országos Polgárőr Szövetség a környezet- és természetvédelem segítése érdekében "Polgárőrök októberi környezetvédelmi hónapja" címmel hirdetett programot. - A sajóbábonyi Közbiztonsági Polgárőrség tagjai október 21-én a program keretében 20 zsák szemetet gyűjtöttek össze a Virágos Bábonyért Egyesület tagjaival közösen.

Sajóbábony In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 253. sz. (2011. okt. 28.), 6. p.
Nemzeti ünnepünk, az 1956-os forradalom alkalmából nagy sikerű koncertet adott vasárnap délután a sajóbábonyi református templomban az Animus csengettyű együttes. - A miskolci és környékbeli zenetanárokból álló a csengettyűzenekar rendszeresen szerepel Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Szalóczi Katalin: Kitekintés, helyzetértékelés, ünnep In: Észak-Magyarország. - 67. évf. 280. sz. (2011. nov. 30.), 8. p.
Bihall Tamás, a BOKIK elnöke nyitotta meg a kamara napjára, azaz november 29-ére időzített 39. küldöttgyűlését a szervezetnek. - Az esemény hagyományosan a kamarai kitüntetések átadásával zárult. - A BOKIK kiemelkedő gazdálkodó szervezet díjat kapta: Inno-Comp Ipari és Kereskedelmi Kft.; Xero Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.; Glas Center Üvegező és Szolgáltató Kft.; Borsodvíz Önkormányzati Közüzemi Szolgáltató Zrt. - A gazdaság szolgálatáért díjat kapta: Simkó József, Magas István, Pálné Soltész Veronika, Kasztner Sándor, Kis Péter. - A tanulóképzés kiemelkedő gazdálkodó szervezete díjat kapta: Kischem Vegyipari Berendezéseket Gyártó Kft. - Elnöki dicséretben részesült BOKIK-munkatársak: Farkas Evelin, Fényes Sándorné, Firtkó Jánosné, Kecskeméti Judit, Németh Zsolt.

Sajtómegjelenések 2000-2006

2005

Hajlékaink a hitnek, Sajóbábony In: Reformátusok lapja : országos református hetilap : a Magyarországi református egyház hetilapja,. - Budapest : Ref. Zsinati Iroda Sajtóoszt., 1978- 49. évf. 45. sz. (2005. nov. 6.), 8. p.

2006

Új növekedési pályán az Eurofoam Hungary Kft. In: Magyar Hírlap : politikai napilap,. - Budapest : Lapkiadó : Magyar Hírlap Rt, 1968- 39. évf. 69. sz. (2006. márc. 23.), 27. p.
A poliuretán habokat gyártó cég bemutatása.

Orosz B. Erika: A négyarcú település : beszélgetés Nagy Imre polgármesterrel In: Royal Club : információs és társasági lap,. - Miskolc : Orlex Kft., 2000- 7. évf. (2006. márc.), p. 6-8.

Kerekes Ferenc: Hollandkert Idősotthon In: Royal Club : információs és társasági lap,. - Miskolc : Orlex Kft., 2000- 7. évf. (2006. márc.), 11. p.
A sajóbábonyi otthon bemutatása.

Alapkőletétel In: Észak-Magyarország. - 62. évf. 211. sz. (2006. szept. 8.), 5. p.
Biodízelalapanyag-előállító növényiolaj-üzem létrehozásáról döntött a Sajóbábonyi Vegyipari Park területén működő ÖKOIL Kft.

Tolcsvai L. László: Felszámolás alatt a sajóbábonyi ÉMV In: Magyar Nemzet. - 69. évf. 304. sz. (2006. nov. 7.), 13. p.

Orosz B. Erika: Kisvállalkozásból meghatározó cégcsoport : Vegyipari Park a sajóbábonyi völgyben In: Royal Club : információs és társasági lap 7. évf. (2006. nov.), p. 6-7.