Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Könyvtárportál
Navigáció átugrása.
Címlap

Keresés űrlap

Augusztus 9-én 14 és 18 óra között központi könyvtárunk biztosít helyet a Szabó Gyula Bemutató Csillagvizsgáló interaktív bemutatóinak, melyek során különböző témákban hallhatnak rövid előadás-összefoglalókat, megismerhetik a távcsövek típusait, működésüket és használatukat, valamint a szervezők bármilyen csillagászati és űrkutatási témában várjuk kérdéseiket. 

A rendezvény ideje alatt könyvtárunk 50% kedvezményt biztosít az új beiratkozók számára. (A kedvezmény olvasójegy hosszabbítására nem vehető igénybe.)

A programsorozat részletei itt olvashatóak: https://www.facebook.com/events/1243877757118862/

Közönségtalálkozó a 16 szerzős kötet 4 írójával.

A Hahó, könyvtár(s)ak! című olvasásnépszerűsítő játék szóbeli döntője 2025. június 2-án, hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődik a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár központi épületében (Miskolc, Görgey A. u. 11.).

A szóbeli döntő kérdései az írásbeli fordulókban is szerepelt olvasmányokhoz kapcsolódnak.

Belépő a döntőre: jelmezes jelenet (maximum 3 perces) előadása Nyulász Péter A fürdők réme című művéből.

A zsűri elnöke Nyulász Péter író, költő lesz.

Sikeres felkészülést kívánunk!

A fődíj egynapos buszos kirándulás a Bükkalja központjába, Bogácsra, valamint értékes ajándékok. A kirándulás időpontja 2025. június 23., hétfő.

A szóbeli döntőbe az alábbi csapatok jutottak be.

Gratulálunk!

Oldalak

Feliratkozás Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Könyvtárportál RSS csatornájára