Tojásjátékok

A tavasz és a jó idő megérkezésével lehetőségük van az embereknek, hogy minél több időt töltsenek a szabadban. Világszerte elterjedt és kedvelt tavaszi szórakoztató játékok a tojásjátékok.

1.) A húsvéti tojásjátékok főbb típusai az összeütés, gurítás, feldobás, ércpénzzel való dobálás.

A tojásütés egyik fajtájában az egyik a tenyerében tartott vagy a földre tett egy piros tojást, amibe a másiknak egy pénzdarabot kellett belevágni. Ha a pénz első dobásra élével beleállt, akkor a dobó elnyerte a tojást.

A lányok a tojásdobálást játszották húsvéthétfőn. A réten két lány megegyezés szerinti távolságban szemben állt egymással. Számolásra, háromra a két dobónak el kellett dobni a tojást, de úgy, hogy a másik legfeljebb egyet lépve, elkaphassa. Arra is ügyelni kellett, hogy a két repülő tojás a levegőben össze ne ütközzön. Aki nem tudta elkapni a másik tojását, az vámot fizetett. Ez lehetett cukorka vagy egy másik festett tojás. Más esetben a leányok hímes tojásaikat magasra felhajigálják, nagyokat tapsolnak hozzá s ügyesen elkapják.

Kókányoláskor a gyermekek összeütik tojásaikat, hogy kié erősebb s marad épen. A ravaszabbak fatojással kókányónak s ha a turpisság kitudódik, egy kis birkózással hamar kiegyenlítik a dolgot s az eltört tojásokat közösen elfogyasztják.

A sejberolás (tojásgurítás) a 6-10 éves gyerekek játéka volt. Hat-tíz fiú játszotta. Egy szál deszkát kövekkel támasztottak fel vagy az utcán az árokpartra fektették. A lejtős deszkán egymás után gurították le a piros tojásokat. Ha valamelyiknek sikerült eltalálni a másik legurított tojását, akkor az eltalált tojást elnyerte. Ércpénzzel dobáltak a tojásokra a nagyobb, 10-12 éves fiúk.

2.) Húsvéti kakaslövés: húsvét első napján volt szokás. A 13-14 éves fiúgyermekek egy héttel a kakaslövés előtt végigjárják a falut, hogy közös pénzből 3-4 kakast megvegyenek. Húsvét első napján délben gyülekeznek és dramatikus formában előadott, tréfás veszekedéssel búcsúztatják a kakast. Ezután a táblára rajzolt életnagyságú kakas ábrájára nyíllal lőnek. Aki a tábla közepére festett fekete pontot eltalálja, az a győztes.

3.) Havajgatás: fűzfából tilinkát (fűzfasípot) készítettek. Úgy hitték, ha belefújnak a fűzfasípba, akkor a halottak is meghallják, hogy elérkezett Jézus feltámadásának napja.

UMFT