Mikulásváró koncert a Palinta Társulattal

Idén december 5-én teltházas mikulásváró koncerten vehettek részt a sárospataki járás óvodásai és kisiskolásai. A Művelődés Háza és Könyvtára színháztermében zsúfolásig teltek a széksorok, amikor a Palinta Társulat színpadra lépett.

A lelkes közönség együtt énekelte az együttessel a mikulásváró dalokat, aminek meg is lett az eredménye, hiszen meg is érkezett a Mikulás bácsi, igaz még csak puttony nélkül, mert az ajándékosztásra csak december 6-án kerülhet sor. A gyerekek jót játszottak, új dalokat tanultak, és nagyon sokan a színpadon is megmutathatták ügyességüket. A műsor végén megígérték a Mikulás bácsinak, hogy másnap fényesre takarítják a csizmácskáikat, és abba várják majd az ajándékokat.

Az előadásra Bodrogolasziból, Erdőhorvátiból, Györgytarlóról, Hercegkútról, Kenézlőről, Komlóskáról, Makkoshotykáról és Tolcsváról is érkeztek csoportok, valamint a sárospataki 1-2. osztályos kisdiákok is részesei lehettek a remek hangulatú mókázásnak.

A rendezvény a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár támogatásával valósult meg.

UMFT