Sütő András est Jónás Zoltán tolmácsolásában

Az októberi irodalmi tea délutánon Sütő Andrásra emlékeztünk aki az idén lenne 90 esztendős.

Jónás Zoltán előadóművész tolmácsolásában hallgathattuk meg részteleket az író műveiből. Mese és reménység – üzenetek, vallomások Sütő Andrásról – színvonalas, a magyar nyelv, mint édes anyanyelvünk ápolásának fontosságára is kitérő előadásnak lehettünk részesei.

Sütő András korai elbeszéléseiben az útnak indító világot, a mezőségi paraszti létet s annak világháború utáni változásait örökítette meg, elsősorban a móriczi hagyományok örököseként. Igazi beérkezése az Anyám könnyű álmot ígér (1970), amelyet naplójegyzeteknek nevezett, de a sokféle műfaji elem regénnyé formálódott. Ez a mű keltette fel a szélesebb hazai közvélemény figyelmét ismét a nemzetiségi magyar irodalmak s általában a nemzetiségi lét iránt, amelynek gondjai Sütő munkásságának központi magját alkotják. 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapító tagja volt. Több tucatnyi magas színvonalú prózai és drámai műve a jelenkori magyar írók élvonalába emelte.

„Hacsak lehet, játszik a gyermek. Mert végül a játék komolyodik munkává. Boldog ember, ki a munkájában megtalálja a valamikori játék hangulatát.” (Anyám könnyű álmot ígér, 1970)

UMFT