Heti mese: A bajba jutott mókusok

Hegedűsné Tóth Zsuzsanna: A bajba jutott mókusok

Kerek erdő közepében árokszéli fa odvában éldegélt egy mókuscsalád, becsületes nevükön Felsőtölgyesmenti Borókás család. Huba, a papa, Lojza mama, az ő párja, és kicsi kölykük, Borka. Szorgos kis állatok voltak, naphosszat szaladgáltak, gyűjtötték a magokat, mogyorót, makkot, éléskamrájukat telehordták minden jóval, hogy a telet kihúzzák valahogy az odújukban. Ha el-elfáradtak, megpihentek egy-egy szusszanásra. Ilyenkor Borka gyakran mondogatta: „Mókuskának négy a lába, ötödik a farkincája, ha elfárad, leül rája.”

Az éjszakák egyre hidegebbek voltak a Felsőtölgyesmenti vidéken, s a kis mókuscsalád egyre nehezebben viselte a hideget. Az élelemgyűjtés is mind nehezebb munkát követelt a fagyos, dermedt talajon, így nem csoda, hogy naplementekor, összebújva, hamar mély álomba merültek. Még arra sem ébredtek fel, hogy kint tombolt a szélvihar, zörgette a fa leveleit, rázta az öreg fa ágait, és felkavarta az avart. A szél hatalmas levélhalmokat rakott le itt-ott a tölgyfák lábánál.

Reggel a kismókusok rémültem vették észre, hogy odújuk kijáratát eltorlaszolták a száraz levelek, hiába próbálták felváltva kiásni magukat a levélhalmon át, nem tudtak kijutni. Tudták, hogy a tél átvészeléséhez szükségük lesz friss levegőre, így nem nyugodhatnak, míg valamilyen megoldást nem találnak arra, hogy kiszabadítsák magukat. Összebújtak hát, füleltek, várták a csodát az öreg tölgyestől. Az nem is váratott magára sokat, ugyanis a vihar elmúltával, a Felsőtölgyesmenti vidék öreg harkálya sorra járta a tölgyes minden fáját férgeket keresve. Amint meghallották, hogy az ő fájukon kopogtat, rögtön jelezték, hogy ők is ott vannak, és visszakopogtattak a fa belsejéből.

A harkály nem hitt a fülének. Ilyet még sosem hallott, hogy egy fa vagy egy féreg visszakopogjon. Öreg volt ő már ahhoz, tapasztalt, hogy ilyet komolyan vegyen.

Körberepülte a fát, kereste a másik harkályt, aki megtréfálhatta. Ám nem talált senki más madárfiát. Ismét munkához látott. A mókusok még lelkesebben kopogtak vissza, Borka makkokat, mogyorókat dobált az odú falához, míg Huba papa a fogával is próbálta ropogtatni a vén tölgy belsejét. Harkály Apó megállt egy pillanatra, nem mozdult, hallgatózott, ki lehet, aki gúnyt űz az ő fontos munkálkodásából. De míg nem dolgozott, a mókusok is kétségbeesetten füleltek odabent.

Harmadszorra is nekilátott Harkály Apó, a mókusok most már mindenre elszántan visszhangozták a kopogatást.

– Ennek fele se tréfa – gondolta a harkály. Most már biztos volt abban, hogy a fából jön a hang. Ismét körberepülte, és észrevette a fán az odú felső ívét. – Mi tévő legyek? – röppent oda aggodalmasan. Nem vitás, hogy valakiknek segítségre van szükségük, de ő nem tud ennyi levelet elhordani egymaga. Az ügyes, fürge fecskék már elröpültek, a szorgos hangyák behúzódtak a föld alá.

Ekkor lett figyelmes egy szuszogó hangra, majd a következő pillanatban meg is látta az avarból kiálló tüskéket. Rögtön tudta, mit kell tennie. A sün elé röppent, kérte, mielőtt ő is téli álomra hajtja fejét, segítsen a faodúban rekedt állatokon. A sün örömest hempergőzött bele a puha avarba, és gyűjtötte tüskéire a sok színes falevelet. Az odúba mind több fény szűrődött be a mókusok nagy örömére.

A kiszabadult mókuscsalád egy életre hálás lett a harkálynak, és ahányszor náluk járt, boldogan kopácsoltak neki vissza. Azóta hívják az erdőlakók egymás közt a Felsőtölgyesmenti Borókás család öreg tölgyét beszélő tölgynek. Huba papa, Lojza mama és Borka valahányszor kukacot, hernyót vagy más férget talált mogyoróban, makkban, magokban, félretették Harkály Apó számára, és megvendégelték őt. Ez a hideg, fagyos teleken különösen nagy segítség volt az öreg harkály számára.

 

2012. május 06.

A mese a Médiaunió Alapítvány 2011-es Mesélj mindennap! kampányának meseíró pályázatára érkezett.

 

UMFT