Regionális népdaléneklési verseny

November 22-én rendeztük meg a Noszályné Bodnár Ágnes zenei könyvtárosunk szervezésében a Regionális Népdaléneklési Versenyt.

 

A rendezvény évről-évre egyre sikeresebb, amit a jelentkezők számának folyamatos növekedése is mutat. Az idén már 51 gyermek jelentkezett a felhívásra a kistérség és a helyi iskolák alsó tagozatos diákjai közül.

Egy előre megadott kötelező és egy szabadon választott magyar népdalt adtak elő a gyerekek. A versenyzők izgultak, ennek ellenére nagyon színvonalas produkciókat hallhattunk. Az értékelést szakértő zsűri végezte, melynek tagjai Varjas Csabáné zenetanárnő és Darmos Éva táncpedagógus a Farkas Ferenc Művészeti Iskola tanárai voltak. Az értékelés során Gabika nénitől hasznos tanácsokat kaptak a gyerekek a népdaléneklési technikákról, amelyeket majd hasznosíthatnak a további felkészülésük során.

Az eredményhirdetés során a helyezetteket oklevéllel, ajándékkönyvekkel, és kerámia tárgyakkal jutalmaztuk. Akik nem értek el helyezést, azok a gyermekek emléklapot és csokoládét kaptak.
Köszönjük a pedagógusok, a szülők és segítők felkészítő munkáját, amellyel elősegítették a gyermekek eredményes szereplését!

Helyezettek:
        1 - 2 osztály:

         I. díj Beidek Borka  Gyöngyszem Ált. Iskola, Hercegkút

II. díj Hünlich Hédi Gyöngyszem Ált. Iskola, Hercegkút

II.díj Kónya Levente Református Általános Iskola

III. díj Vígh Melinda Református Általános Iskola

Különdíj:  Jaskó Emőke Gyöngyszem Ált. Iskola, Hercegkút


3-4. osztály

I. díj Bana László Református Koll. Ált. Iskolája

I. díj Madák Patrik Református Általános Iskola

II. díj Rák Eszter  Gyöngyszem Ált. Iskola, Hercegkút        

III. díj  Ruszó Olivér  Ált. Iskola Kenézlő

Különdíj:  Molnár Dorina II. Rákóczi F. Ált. Iskola

           

UMFT